Mindig szerettem ennek az országnak a toleranciáját. Ahogy mindenkit befogad és szeretettel lát. Jóindulatúan viszonyulva bármely nép szülöttéhez. Talán ezért volt lehetséges hogy nulla nyelvtudással is mindig mindent el tudtam intézni legyen szó akár banki tranzakcióról, akár számlák befizetéséről, postai ügyintézésről netán egyszerű bevásárlásról. Akárhova is mentem mindenhol segítőkész és kedves emberekkel találkoztam. A magyar hétköznapok után szokatlan volt hogy bárhova is megyek az ott dolgozók valóban segíteni akarnak és segítenek is mindenkinek. És nem csinálnak úgy mintha szívességet tennének azzal hogy kiszolgálnak azaz elvégzik a munkájukat. Otthon mindenhol mufurc arcokba botlik az ember bárhová is megy. Itt mindenki rád mosolyog megkérdezik hogy vagy, segíthetnek e. Persze tudom én hogy ez egyfajta kötelező munkahelyi udvariasság és vidámság mondhatni "műmosoly" de ettől függetlenül az ember szívesebben intézi még a hétköznapi ügyeket is ha így fogadják, nem pedig morogva.
Szeretem az is ebben az országban, hogy mindenki önmaga lehet. Nem kell megjátszanod magad ahhoz hogy elfogadjanak, nem néznek rád bután ha felveszel kék harisnyát zöld szoknyával és rózsaszín cipővel. Az lehetsz aki lenni akarsz, nem kell azzal foglalkoznod hogy vajon mit fognak gondolni mások. Otthon a sarki vegyesboltba sem mehet ki az ember lánya anélkül hogy rendesen felöltözne, különben megszólják. Itt ha a épp banyának vagy retkes melósnak vagyok öltözve akkor se néz rám csúnyán senki. És szerintem ez így van jól.
Tudják még értékelni a becsületes munkát is és a jó szakembert. Vagyis ha rendesen elvégzed a munkádat minden nap akkor rövid idő elteltével maguk közé fogadnak és akár tűzbe is mennek érted.
A gyermek központú társadalomról nem is beszélve. Hogy ha pici gyerekkel bemész valahová (bárhova)akkor nem kiutálnak, meg rá szólnak a ricsajért és a rohangálásért, hanem örülnek neki, mosolyognak rá és játszanak vele. Ez mindennél többet ér szerintem. Bár annak hogy örökké mindenhol csokit meg nyalókát kapott annak kevésbé örültem. Igaz végül nem szokott rá egyikre sem. De boldog volt tőle.
Az áruházakban főleg a játék osztályon teljesen természetes hogy egy kisgyerek képtelen a "mindent a szemnek, semmit a kéznek" jellegű Magyarországon megszokott szisztéma szerint nézelődni, vásárolni. És teljesen normálisnak tartották hogy a gyerekek a játék polcok között neki álltak kicsomagolni az árut és leültek játszani vele. Valamint ha szanaszét hagytak mindent az sem váltott ki morgást belőlük, mondván vannak alkalmazottak akiknek az a munkájuk hogy összepakoljanak a kedves vevők után így a gyerekek után is. Hogy mennyi ilyen apróság van még....
Mert ezek apróságok, de végtére is ezekből tevődik össze egy ember élete, a hétköznapjai. És ezektől az apróságoktól is függ hogy jól vagy rosszul érzed magad egy adott országban.Nem?