Kanadáról szólva...

Mi késztet vándorlasra?Hmm. A legtöbben valamiféle hiányt szeretnének pótolni. Az anyaországban nem megtalált pénzt, boldogságot, karriert, lehetőséget netán a kalandot keresik. Aztán van egy szűkebb réteg aki világot akar látni megismerni, megtanulni új dolgokat, idegen kulturákat. Mert úgy érzi több, gazdagabb lesz ezáltal. Hogy kit mi vezérel azt csak saját maga tudhatja. Én csak a magamét mondhatom el. Valahol a két csoport között vagyok. Kamasz korom óta álmom volt hogy beutazzam a világot es megismerhessem, megláthassam a számomra idegen és mégis varázsos tájait, embereit, kulturájukat, életuket. De mindig úgy gondoltam mezei turistaként sosem ismersz meg egy országot, mert két hét nyaralás alatt maximum a csillogó felszint láthatod, de nem láthatsz a mélybe. Erre csak akkor van lehetőseged ha hosszabb időt (egy évnél többet) töltesz el egy adott országban.
De az évek teltek es sose volt lehetőségem utazni. Aztán családom, gyermekem lett es az álmok majdnem fakulni kezdtek midőn rádöbbentünk hogy lehet bár nem epp a leg ideálisabb egy két éves töpörtyűvel neki állni világgá menni de mégis nincs más választásunk. Magyarországon nincs jövő, nem csak nekünk magunknak, de a gyermekeink számára sem. Ahogy már sokszor mondtam "egy gödörbe születtem és ebből a gödörből csak úgy tudok kimászni, ha elhagyom az országot is egyben". Idáig eljutvan összecsomagoltunk és meg sem álltunk Kanadáig.
Szivem szerint úgy kezdeném ezt a blogot hogy a dátum 2000 március 6. De sajnos ennyire visszafelé nem lehet blogot irni, legalabbis én nem jöttem rá hogyan. De igazából nem is tudom fontos e ez hisz aki ismer az úgy is tudja hogy három évig voltunk Kanadaban és hogy egy életre szóló szerelem lett ez az ország nekünk ahová mindenképp szeretnénk visszatérni hogy ott éljük le az életünket. Az hogy ez sikerül e az már más kérdés. Mindenesetre jelenleg Angliában élünk immár két éve három hónapja és öt napja.....ha jól számolom. Csak tudnám miért nincsenek itt emotionok? Na mindegy. Szóval Kanada mert nem tudom úgyse megállni hogy ne beszáljek róla :
Hol is kezdjem....három évet és egy életre szóló élményt nehéz lesz bele zsúfolnom ide. Mindegy. Életemben először akkor ültem repülőn. Be voltam tojva rendesen, de azért élveztem is annak ellenere hogy az út hosszú az ülések szűkek a beleim pedig felkészületlenek voltak. Ráadásul külön ültettek minket a ferjemtől (pedig a jegyünk egymás mellé szólt) és ezt az akkor két és fél éves Márk határozottan rossz néven vette. Hiába meséltem neki, hiába szorongatta kezében az egyetlen játékát amihez eddigi életében ragaszkodást mutatott a Szakofágusz-t akkor is az apját követelte. Ráadásul kifogtuk hogy Frankfurtban öt órát kellet várnunk a csatlakozásra. Na akinek van két-három éves korú kisgyereke az tudja ez mit jelent. Azért végül csak megérkeztünk. Nulla angol nyelvtudással az első külföldi utazásunk alkalmával rögvest emigráltunk a világ túlfelére Kanadába. :-)) Minek apróznánk el ugye? Ott áltunk az emigrációs procedúra után amire panaszunk nem lehet hisz egész gyorsan lezavarták, szóval ott álltunk a reptéren el anyátlanodva egy rakás mindenféle bőrszinű és ruházatú idegen nyelven karatyoló ember között. Kész kultúrális sokk volt ez nekem. Hisz elötte négert is épp mutatóba látott néha az ember itt meg voltak feketék, fehérek és tarkák (meg ne fogd a tehén farkát!). Elképesztő egy kavalkád volt böcsülettel gondolkoztam azon hogy tán sirva kéne fakadnom, de tudtam hogy akkor a fiam is rázendit es valahogy már akkor ráéreztem hogy azt itt nem kellene. Aztán végül befutott a barátunk aki szállást adott nekünk az első napokban. És akkor beültünk egy taxiba. Ekkor szembesültem először testközelből a kanadai dolgok méretével. Hogy a hátsó ülésen egymás mellet elfértünk hárman, plusz a táskám és meg maradt hely is holott nem vagyunk épp kicsinykék. Döbbenet volt! Az átlag magyar autó hátsó ülését ketten is kitöltöttük a gyerekkel. Itt meg....szóval jó nagy volt.
Az első napok totálisan össze folynak előttem. Talán két vagy három napot lehettünk Balázséknál. Aztán a Siso irodából föl irányitottak minket Torontoba az egyik elosztó központba, majd onnan kivittek minket St.Catharines-be a motelba.