2008. június 17., kedd

Angol egészségügy. Gyerekem már egy hete köhög majd megfullad, nem javul. Orvoshoz elmegy. Persze szokás szerint ez csak sima asztmatikus köhögés szertinte, majd elmúlik. Ír fel egy újabb inhalert a másik mellé. Mutatom neki a naracs szinüt, hogy az nekünk nem jó mert a gyerekem allergiás rá vagy mi egyszer irták fel nekünk s gyakorlatilag szivrohamhoz hasonló tüneteket produkált. Azóta cipelem mindenhova a dobozát hogy na ilyet nem szabad. Doki persze csak mosolyog rajtam majd nyugod szivvel felirja ugyanezt mondván hogy nem mindig vált ki ilyen reakciót csak használjuk nyugodtan. Hát köszönöm szépen. Gyerekem szól hogy a szem problémát is emlitsük meg. Jó pár hónapja gyakran fáj a szeme. Mivel férjem is és én is szemüvegesek vagyunk gondolom nem árt megnézetni. Doki megnézi, kis lámpájával bele világit, majd közli hogy az aszthma miatt lehet a dolog mikor a gyerek megfázik akkor ráhuzódhat a szemére. Egyrészt ugye öt percel előtte még nem is volt megfázva szerinte, másrészt jópár hónapja megvan ez a panasz vagyis nem a megfázástól van. Hát erről ennyit. De ha akarunk menjünk el az optikushoz megnézetni. Ahová ugye beutaló kell elvileg ha jól tudom. Persze ezt nem kapunk.... Miért is nem vagyok meglepődve? :-))

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Christine! Nekunk nem kellett beutalo az optikushoz, amikor a lanyomat vittuk, csak egy idopont kellett. Nagyon rendesen megvizsgalta a doki, felirt neki szemuveget, amit nehany nap mulva el is keszitettek, semmibe nem kerult, sem a vizsgalat, sem a szemuveg, mert meg nincs 16 eves. Remelem, tudtam ezzel valamit segiteni Nektek.

Christine írta...

Köszi! Igen tudtál segiteni. :-)) Én eddig úgy tudtam hogy kell beutaló, de ha nem kell az úgy lényegesen egyszerűbbé teszi a dolgomat. Köszi mégegyszer!