2008. november 13., csütörtök

A véletlennek köszönhetően született még egy gépünk. Szóval hurrá, mert végre tudok én is gépen lógni attól függetlenül hogy itthon a párom. Ez már nagyon kellet, mert ha ő itthon van akkor én nem jutok ide és hát ugye függő vagyok vagy mifene vagyis erőst az agyamra megy ha nincs meg a napi betevő billentyű időm.
S hogy miért a véletlennek köszönhetően?Hát azért mert nemrég Szilvi X-Box berhelés közben szana meg szét pakolt mindent hozzá és kiderült hogy számitógép ház kivételével minden megvan egy másik gép össze rakásához. Igaz kisebb mint az első, de mégis gép és működik és internet, meg photoshop meg kutyafüle is elmegy rajta vagyis jó arra amire kell. Igy aztán ma rohanvást mentünk asztalt, meg házat nézni. Mire a gyerek hazajött a suliból össze is raktuk. Volt nagy öröm. Ugyanis az új szerzemény Márk szobájában lesz mert csak ott volt hely és közösen is fogjuk használni hisz a lecke irásához neki is egyre többször kell. Sőtt!
Már csak annyi kell hogy sikerüljön megosztani a rendszert a régi és az új gép között, mert nem akarjuk hogy kétfelé váljon az adat állomány szóval muszáj hogy közös adatbazishoz férjünk. De majd ez is meglesz remélem hamarosan.

Nincsenek megjegyzések: