2009. január 30., péntek

Vissza a hétköznapokhoz

Hogy visszatérjünk a hétköznapokhoz hát ennek rendhagyó módját választottuk. Beteg az egész család. :-)) Férjem kezdte, majd szépen kiütött mindenkit. Jelenleg fúvós triót alkotunk avagy zeng a trombitától a lakás. Remélem jövő hétre kimászunk belőle, mert ügyintézni kellene. Kedden voltak itt a council-tól megnézni minket. Semmi nem változott igy minden marad a régiben kifizetik a lakbérünket. De mire új szerződést kell kötni addigra remélem lesz valami változás.

Közben szösszenet az angol iskolai életből. Én nem tudom mi vonzuk be ennyire a rosszat vagy mi a csuda van már. Itt mindenki, vagy legalábbis a többseg ámuldozik az itteni rendszeren hogy milyen gyerek barát, meg mennyit foglalkoznak velük és hogy a legtöbb kicsi milyen szivesen jár stb. Erre az én fiam legújabb jelentése szerint az évfolyam társai azaz 11-12 éves kölkök rendszeresen "szipuznak" az óraközi szünetekben. Hát esküszöm lementem az agyamról! Csak tudnám a tanárok minek állnak "őrséget" a szünetekben ha nem veszik az ilyet észre. Az hogy a kölkök fele cigizik az már mondhatni teljesen természetes.
Elötte való héten torna órán magasugráltak és rosszul voltak a matracok lerakva. Fiam mondta hogy szinte minden gyerek oda verte ezét-azát de a tanár nem engedett igazitani a szivacsokon csak hajtotta oket tovább. Végeredmény: Márknak egy hete fáj a gerince. Szóval ha nem múlik el jövő hétre se akkor mehetünk az orvoshoz.
Valamit emlitést kell tennem a kampány szerű iskolai zokni lopásról is. Csak hogy valami félig meddig vicces is legyen a listában. Kérem szépen, van ugye az iskolai egyenruha aminek a része az iskolai egyen torna zokni. Szép bordó szinben 6 font egy pár belőle. Gyereknek ellopták az első torna órán mindjárt. Két hétig tornázott nélküle, majd mivel a tanár nagyon forszirozta a hiányát vettem egy újabbat. Karácsony előtt azt is ellopták. Mondtam a gyereknek húzzuk kicsit az időt mert ha nem muszájos nem akarnék még további X pár voknit venni neki csak azért hogy ellopják. Mit ad isten mikor pár hét múlva rákérdezek a dologra Márk mondja hogy mostanra az osztályból mindenkinek ellopták a zokniját. Hát én csak néztem. A tornacucc egész nap velük van, nem hagyják ott sehol, csak az adott napokon viszik be. Szóval nem értem. Zokni evő virusok terjednek az iskolában vagy pedig a sportbolt ahol a zoknit vesszük retúrjegyet adott minden példánynak én nem tudom. De ha legközelebb zoknit veszek isten bizony kérek pórázt is hozzá. :-))

2009. január 28., szerda

A sors fintorai

Mikor ő elment akkor érkezett egy másik új élet a földre. Annak születésnap, nekünk gyásznap.
Ez az élet. Ugye?

Fura dolog hogy a "legfrissebb" kép amit használni tudtam idestova harminc éves. Ez után alig fél tucatnyi kép készült róla s mind használhatatlan. A legutolsó is nyolc éves. Kanadába való kimenetel előtt készítettem őket úgymond emlékül, mivel nem terveztünk visszatérést onnan. Pechem volt. Vissza is tértünk és a képek se lettek jók. Utóbb pedig nem készült több. Manapság az ember jóformán félig fényképező géppel a kezében él, mégis utóbb mindig kiderül....kevés volt.
Persze mondhatnám a digitális technika a magamfajta pór számára csak alig három-négy éve elérhető. De akárhogy is....csinálhattam volna több képet.

S már megint a régi nóta-hoz érkeztünk. Miszerint is alig vannak kézzelfogható emlékeink. Életünk első harminc-harmincöt évéből szinte alig maradt valami. Jószerivel pár fotó és egy cipős-doboznyi apróság. Ennyi egy élet? Egy cipős-doboz?Ennyi marad belőlünk is ha egyszer meghalunk? Van ennek az egésznek így valami értelme?Számítunk mi valamit?
Kérdések. Kérdések és én nem tudom a választ. Most nem. Még nem. Még nem?


Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Juhász Gyula

2009. január 25., vasárnap

Most már tudom...

Pénteken írtam hogy kedvenc szüleim megint elfelejtették a szülinapomat. Még szkreppeltem is anyuról egy képet. Ma délben pedig felhívott az öcsém hogy anyu pénteken meghalt.


Apuval nem is tudtam beszélni. Csak ül a tévé előtt és bámul ki a fejéből. Mi meg egymás sírását hallgatjuk az öcsémmel a telefonban. Sose szokott sírni......
És én nem tudom megölelgetni......nem vagyok ott.
Tőlem kapta a nevét. Ő a negyedik testvérem és az egyedüli aki él. Egy elvetélt, kettő pedig holtan született. Anyám tőlem kérdezte neki mi legyen a neve, mert a családi neveket már "elhasználták" az előző babákra. Tizenegy éves voltam. Azt mondtam ha én Krisztina vagyok ő miért ne lehetne Krisztián. És az lett.
És most érte sírok, meg az apámért, az élőkért sírok és csak utánuk a meghaltért. Szörnyeteg vagyok?!?! Egy szörnyeteg vagyok!

Meglepi


Tegnap megérkezett a postával Csuti lapja. Hát nem gyönyörű? Én úgy örültem neki hogy az nem is igaz. Férjem és fiam is rácsodálkoztak hogy milyen szép. Most már legalább van fogalmam róla milyen is egy hagyományos scrap.(én eddig csak digiben nyomultam) Hát sokkal szebb mint gondoltam és ráadásul kézzelfogható ami számomra külön is fontos. Szóval most mehetek keretet vadászni hogy ki tudjam rakni a falra. Mert ott a helye! :-)))

2009. január 23., péntek

Elfeledve

Lehet meg kéne várnom a hétvégét hogy kimondjam....(de miért várnék hisz nyugdíjasok ráérnek hét közben is) szóval kimondom: Azt hiszem kedvenc szüleim elfelejtették a születésnapom. Megint. Mondhatni nem először és valószínűleg nem is utoljára. Igazából nem is tudom mit várok. Hisz tudom jól hogy leírtak már minket, tehát valahol számítottam erre. Mégis....rosszul esik.
Miközben én előszedtem a képeiket hogy feldolgozzam. Itt az első:


Kár hogy ezt a szépséget én már nem ismerhettem. Ez a kedves mosoly soha nem nekem szólt. Akit én ismertem az már egy másik ember volt tele közönnyel és fásultsággal akinek a legfontosabb mindig a napi betevő alkohol volt.
Tudom rég eltávolodtunk egymástól és évről-évre nő ez a távolság, de azért én igyekszem észben tartani hogy ő az anyukám akit itt belül valahol szeretek és aki hiányzik. Mint ahogy hiányzott gyerekkoromban is akkor is mikor ott volt mellettem, de mégsem velem....és ettől még ma is sírnom kell pedig minden vagyok ma már csak nem kisgyerek főleg nem olyan kisgyerek aki a mamáért pityereg.....

2009. január 22., csütörtök

Kaptam egy díjat



Hicudzsi adta nekem. Ez egyfajta blog-barátság díj, avagy vándordíj merthogy tovább kell adni.

Az oklevél szövege:

"Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag. Lényege, hevenyészett fordításban: "Ha blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben, és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"

Hicuhoz hasonlóan én is azt mondom az adja tovább aki szeretné tovább adni. Mivel magam is bajban vagyok hogy kinek is kellene tovább adnom hisz rengeteg blogot olvasok. Amúgy is fura dolog ez a blogbarátság, mert legtöbbször az életben nem is találkozunk de mégis néha jobban megismerjük egymást mint az életbeli barátokat.

Szóval a választottaim:
Legelőször is nem épp rendhagyó módon de vissza adnám Hicudzsinak mert ő számomra az egyik legelső igazi blogbarát akit minden nap olvasok és akinek nagyon szeretem a történeteit, stilusát, kedves humorát.

Akárhogy nézem ez a lista sehogy se lesz rendhagyó, mert a következő választottam Éva barátnőm aki nem ir ugyan blogot de a barátságunkat immár ötödik éve kizárólag az internet segitségével tartjuk életben. Három év előzetes életbeli barátkozás után. Akivel máig órákat tudunk beszélgetni a Skype-n ő az egyetlen akivel skype-zem lényegében. Ami azért nagy szó mert aki ismer az tudja hogy utálok telefonálni és igaz a Skype nem hagyományos telefon de lényegében mégiscsak itt ül az ember a "dróton" .

A következő "áldozat" Veracat akinek egyedi stílusa és nem mindennapi világnézete, olvasmányos beírásai a kedvenceim között van.

Aztán jön fenci aki engem ugyan nem ismer, de én rendszeresen olvasgatom az irásait. Ugyanis egy dologban nagyon hasonlitunk, neki is első látásra szerelem volt Kanada akárcsak nekem. Es aki Kanadát szereti az rossz ember nem lehet. :-))

Most három olyan bloger következik a scrapes ismeretségek közül akik előzőleg megkapták már másoktól ezt a dijat, de én újból nekik adnám egyrészt mert szimpatikusak, másrészt mert olyan gyönyörű dolgokat alkotnak ami emellet nem lehet szó nélkül elmenni. Ők tehát Merika, Csuti, Timcsoca.

Valamint végül de nem utolsó sorban joco akit szintén láthatatlanul, némán olvasok. De kimondhatatlanul élvezem a mondandóját és stílusát.

2009. január 19., hétfő

Szülinap

Ma megint egy évvel öregebb lettem. Ezt van hogy nagyon érzem, van amikor meg nem. Sokan mondják hogy nem kell törődni az évekkel mert mindenki annyi idős amennyinek épp érzi magát. Ezzel csak az a bajom hogy én felváltva érzem magam hetvennek és huszonötnek attól függően hogy épp milyen napom van. És ez viszont zavar. Nem érezhetném magam egyszerűen annyinak amennyi vagyok? Már úgy is vagy két éve mindenhol negyvennek hazudom magam. Ne kérdezzétek miért, mert nem tudom megmondani. Hisz a többség inkább letagadna belőle. Én meg inkább hozzátettem. Eddig. Talán mert olyan szép kerek szám. :-)))
Most mondani kéne valami szintén szép kereket, de nem tudok. Ez van, eltelt egy év....majd jön a következő. S ha egy ideje már nem érezném a fizikai hanyatlás számomra túl hirtelen és túl gyors jeleit akkor tiszta szívből örülni is tudnék neki. Hisz mindig erre vágytam fiatalon. Hogy úgymond "érett" nő legyek. Erre tessék most itt állok és a nagyanyámtól örökölt izületi és reumás panaszokkal kínlódom. Ahelyett hogy élvezném. De azért majd megpróbálom élvezni is. :-))
Végtére is jó ideje tudok már tiszta szívből vigyorogni saját magamon is.... :-)))

2009. január 16., péntek

Már régóta akarok szentelni egy bejegyzést a metrónak. Csak úgy röviden. :-))
Mert a londoni metró az ugye egy intézmény egy sajátosság egy jellegzetes részlete a városnak.
Itt a metrótérkép:

Igen jól látni hogy úgy fest mint egy kiboritott kukackonzerv. :-))
Szerencsére csak első ránézésre ennyire ijesztő, meg másodikra. De utánna hozzá lehet szokni.
Összesen 11 metró vonal van, plusz ugyanott megy nem is tudom hány vasútvonal is. Csak hogy egyszerűbb legyen a dolog. :-)) Ráadásul bizonyos vonalak vége többfelé is ágazik. Mint a hozzánk kijövő Metropolitan Line is. Egy vonal jön majdnem végig aztán kicsivel a vége előtt szerte ágazik és jön egy szárny vonal ide Chesham-be egy Amarsham-be egy Watford-ba és egy Uxbridge-be. De attól hogy a vége négy felé van attól ez még mindig ugyanaz az egy vonal. Érthető ugye? :-)) A dolog titka az hogy nem elég azt megnézni hogy melyik vonalra száll az ember hanem a szerelvények elején ki van irva hogy hová is megy éppen ez az adott szerelvény a négy végállomás közül.
Ez eddig rendben is van. Az is rendben van hogy egy ekkora hálózatban óhatatlanul adódnak hibák vagyis mint mikor legutóbb múzeumba készültem a fiammal és úgy az ötödik megállónál megállt a szerelvény aztán csak állt és várt és állt és várt. Majd fél óra múlva közölték hogy áram szünet van a vonalon előrébb valahol. De már javitják varjon mindenki szép türelmesen. Gyerekkel vártunk még egy órát és mivel továbbra se történt semmi hazamentünk, mert szerencsére visszafelé simán jártak a szerevények.
Szóval ahogy mondtam ez eddig rendben van. Ami nincs rendben az az hogy holnap szombat és a tizenegy vonalból mindössze 3 azaz három darab üzemel!A többi karbantartas miatt "zárva"! Szerencsére legalább fél útig elmegy a mienké is igy már fél órája azon agyalok hogy az út hátralévő felét hogy tudná megtenni a férjem. Lévén kapott pár nap melót és jó lenne kihasználni ha lehetne, csak ugye hétvégén ez a hiper szuper londoni metró nem közlekedés barát vagyis ne menjél dolgozni vagy old meg máshogy. Arról nem is beszélve hogy vasárnap eleve csak reggel nyolckor indul az első szerelvény, már ahol ugye jár egyáltalán végtére is hétvége van. :-))
És akkor a szárny vonalak nyalánkságait még nem is ecseteltem. Talán majd legközelebb. Mindenestre nem egyszerű kijutni ide hozzánk. De legyünk büszkék és boldogok hisz kijár a metró. :-))
Mondhatnánk miért nem megy kocsival az ember. De ilyet csak laikus kérdez. London belvárosába éppeszű ember nem indul el autóval. Egyrészt több mint kétszer addig tart az út mint metróval (ami igy is másfél-két óra), másrészt a centrál zónába plussz külön behajtási dijat kell fizetni (8-10 font ha jól emléxem), harmadrészt ugye London nem a rengeteg parkoló helyről hires azaz magyarán szólva nincs hol megállni. Tilosban parkolni meg errefelé nem tanácsos ha kedves az embernek az autója.

2009. január 14., szerda

Hétvégén leszüreteltük a karácsonyfát. Márk legnagyobb bánatára. Most olyan üres a lakás....
Közben beindult a suli is. Gyereket próbáljuk kicsit több önállóságra szoktatni igy már csak harmad útig kisérem el a suliba. Utánna egyedül meg tovább. Jövő héttől meg már valószinűleg végig egyedül fog járni. Igy ha netán valami csoda folytán mégis találnék munkát már nem lesz gond vele. Bár jó lenne vami olyasmit találni hogy reggel azért el tudjam inditani legalább. Mert egyedül magától tuti hogy minden másnap kabát, táska és/vagy kulcs nélkül indulna el. Azért ettől félek rendesen. Olyan kis szertelen még mindig. Tudom, tudom....lassan akkor is ideje lengednem a kezét. De mit csináljak ha nekem ez az egy szem nagy kajla kölköm van. Féltem. Hisz nincs is másom csak ő meg a férjem....

2009. január 7., szerda

Ma pozitív élmény ért minket. Bár már előzőleg is észrevettem hogy a Citizens Advice Bureau-nál különleges emberek dolgoznak. De ma egy olyan hölgyhöz kerültünk akiről csak azt tudom mondani hogy tényleg nagyon különleges. Végtelenül kedves és segitőkész volt. Angol létére tényleg és igazán segiteni akart nekünk. Ez számomra meglepő mert itt eddig még nem találkoztam ilyennel. Pontosabban nem nagyon találkoztam. Ezért jól esett. És örülök hogy igenis az angolok között is vannak kedves és segitőkész emberek. Még akkor is ha a nagytöbbség erre igyekszik rácáfolni. Jövő héten mehetünk újra, mert minden jószándék ellenére se sikerült semmit elintézni. A Job Centre csak tologatja az aktánkat jobbra-balra és hiába a szakértő segitség nem jutunk velük dűlőre. Talán majd legközelebb....

2009. január 6., kedd

A tegnapi hó maradványa ma már nem volt olyan gyönyörűséges. Ahol a nap sütött ott szétfolyt majd az éjszaka szépen vissza fagyott. Igy mára kellemes kori pálya fogad minden utcára lépőt. Itt ugye nem divat hogy mindenki letakaritsa a haza előtt a járdát, mert ritkán van rá szükség. Ezért nem is takaritják. Lehet korcsolyázni. Amúgy is, ezek a -5 fokok itt elég kellemetlenek. Kanadában nem volt zavaró a -38 fok sem mert rá volt készülve minden. De itt nincs semmi. A kocsikra nincs téli gumi, igy mindenki csúszkál össze-vissza. Az utak nincsenek sózva és takaritva mert..... gondolom nincs mivel. A boltban én itt még egy rendes meleg csizmát nem láttam, persze lehet én járok rossz boltokba. Aztán a házak lakások.....na azt már ők is tudják hogy jobban kéne szigetelni. Vannak is gyönyörűséges új műanyag ablakok sokfele. Ez jobban szigetelt a régi fánál, de azért a hideg igy is bejön. A falak meg....olyanok amilyenek. Közben persze a szigetelt ablaknak köszönhetően a lakásban áll a viz. De szó szerint áll. A lecsapodó pára kellemes pocsolyákat képez szerte a lakásban vagy jobb esetben úgy néz ki mintha a padló izzadna. Életembe nem láttam még ilyet! Szóval nyalánk. Mindenesetre heti 30 font a gázszámlánk és nincs igazán meleg a lakásban. Egy kőműves ismerősünk amúgy azt mondta hogy itt amilyen módszerrel épitik a házakat az nem birja ki a nagyobb hómennyiséget. Nem arra készült, mert azelőtt ugye nem nagyon volt. Szóval azt mondta egy fél méteres hótól az angol tetők java része össze csukódna mint egy kártya vár. Hát ez Anglia és a frissen beköszöntött jégkorszak.

2009. január 5., hétfő

Ma reggel csoda számba menő fergeteges hóesésre ébredtünk. Ilyen gyönyörű nagy pelyhekben hulló hó még nem volt mióta itt élünk. Gyönyörű volt még ha csak rövid időre is. Tényleg ajándék számba menő látvány volt. Márk ráadásul kapott egy bónusz napot. Ugyanis mikor férjem fölvitte a suliba kiderült hogy ma nincs is iskola. Volt öröm rendesen. Ráadásul havazhatott is. :-)) Olyan ritkán jut hozzá hogy hógolyózzon mert túl gyakran nem esik a hó és a suliba meg tiltják a hógolyózást.


2009. január 1., csütörtök

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Reméljük jobb lesz mint az előző volt. Lehetőleg kevesebb balszerencsével és kicsit több jóval.
Amúgy elég sajátságosan ünnepeltünk. Mivel épp teli a hócipőnk így az ünnepi hangulat már karácsonyra se jött meg nemhogy szilveszterre. Bulizni mi már évek óta nem járunk. Nincs is kivel...
Így aztán fakultatív módon agymosást tartottunk.Azért fakultatív módon mert a gyerek közben igény szerint jött-ment. Mi pedig..... Délelőtt tíztől éjjel tizenegyig sci-fi sorozatot néztünk. Ez legalább jó volt. Mert a tévéműsor ugye ...***
Aztán pedig szépen átaludtuk magunkat az új évbe. Hát reméljük jobbat hoz...