2009. november 12., csütörtök

Mivel csak tavaly nyáron ismerkedtem meg a scrapbook-al igy a régebbi kirándulásaink nem lettek oldalba foglalva eddig. Apránként ezek is sorra kerülnek ez után. Elsőnek a Stonehenge-ről csináltam egy oldalpárt.




Felhasználtam: mzimm_seemslikeyesterday_addon, mzimm_dsd_freebie
Zalinka_Vintage

A szöveget a netről ollóztam össze nem tudom mennyire olvasható az első oldalon:
Stonehenge az angliai Salisbury-síkságon látható kőépítmény, amelynek korát ötezer évre becsülik. A 2-7 méter magas, 20-30 tonnás, durván faragott kőoszlopok hajdan négy koncentrikus kört alkottak. E páratlan építészeti remek értelme és célja titok marad. Különböző elméleteket gyártottak keletkezéséről. A szinte teljesen kő nélküli dombvidék közepén lévő szabályos formájú,élére állított sziklakőegyüttes szó szerint kiemelkedik a környezetéből. Mivel a radiokarbon vizsgálatok egyértelműen bizonyították e remekmű 5000 évvel ezelőtti keletkezését, igen nehezen kapcsolhatnánk bármelyik ma ismert kultúrához. A Stonehenge-t először említő írásos beszámoló 1130-ra tehető. Megalkotásáról, építőiről, funkciójáról máig nem alakult ki egységes álláspont.Egyes kutatók szerint kultikus építmény, mások szerint óriási naptár volt, amely pontosan jelezte például a nyári és a téli napforduló idejét, vagy még csillagászatban is segíthette a kőkori társadalom kiválasztott, tanult tagjait. Az álló kőcsoportot a szászok nevezték el Stonehenge-nek, illetve "Függő kövek"-nek, a középkori írók pedig az "Óriások táncának" hívták. Inigo Jones, a híres XVII. századi régész, aki Stonehenge-ről az első tanulmányt írta, még úgy tartotta, hogy valaha római kori templom lehetett. William Stukeley pedig, a XVIII. századi régiségkutató meg volt győződve róla, hogy a druidák temploma volt.Habár e rejtélyes "templomot" kb. 3000 évvel ezelőtt lerombolták, a romok varázsa nem tűnt tova. A környék népe sokáig hitt a kövek gyógyító erejében, amely mindenféle bántalmat meggyógyított. Évszázadokon át Stonehenge-nél gyülekeztek a falusiak, és az utóbbi 80 évben a modern druidák, akiknek egyébként semmi közük sincs az egykori kelta papokhoz, itt ünnepelték a nyári napfordulót, fesztiválokat is tartottak több ezer résztvevővel, mígnem 1985-ben a hatóság betiltotta a rendezvényt, hogy megóvja a köveket és a környéket a pusztulástól...
Stonehenge 1986 óta képezi a Világörökség részét.

2 megjegyzés:

Gabriella írta...

Ez nagyon profi! Gratulálok!

Secima írta...

De jó, hogy ezt így megörökítetted. Nekem is van egy csomó feldolgozni valóm. Jó, hogy te már neki álltál. Várom a többi oldalt is.