2010. január 3., vasárnap

Mejegyzések kapcsán

Köszönöm mindenkinek aki velem érez! Jó hogy vagytok nekem és nagyon örülök hogy ismerlek titeket. Talán nem is sejtitek mennyire fontos ez nekem....

Csilla kérdései kapcsán. Nem tudok igazából semmi konkrétumot. De mivel előzőleg Anyut se temették el ebből arra tippelek hogy Apunak sem lesz temetése.
Haza menni most nem tudok. Mert most holnaptól tudjuk igazából elkezdeni intézni a kanadai bevándorlási dolgokat. Ez az első két hét eléggé zsufi lesz és mivel határidőhöz vagyunk kötve igy nem halaszthatom el a dolgot két hetet már igy is veszitettünk az ünnep miatt. És lehet ez most lelketlenül hangzik, de számunkra most ez a legfontosabb. Az egész jövőnk múlik ezen.
Férjem amúgy is ellenzi hogy tegyek bármit is. Nagyon haragszik az öcsémre. És azt hiszem valahol jogosan.
Hogy Krisztián miért ilyen? Fogalmam sincs. Egyetlen testvérem, másom most már nincs is lényegében a családból. Veszekedés viszály nem volt köztünk sosem. Ő egyszeűen csak elfordult tőlünk. Ez még anno a fiam születése után kezdődött és tavaj anyu halála után tetőzött. Nem hiv, nem jelentkezik a levelekre nem válaszol. Ha én hivom akkor se beszél csak tőmondatokban és igyekszik mielőbb lerázni. Már nem tudok vele mit kezdeni.

Valahogy olyan távoli ez az egész. Mintha meg se történt volna. Anyuról is még mindig jelen időben beszélek, mintha még mindig ott lenne pedig lassan egy éve is megvan hogy elment már. Olyan rég nem láttam őket. És ez utan már nem is láthatom hisz valójában nincsenek ott. De ezt felfogni vagy megemészteni képtelen vagyok......

6 megjegyzés:

Csilla írta...

Drága Christine!

Nagyon sajnálom a fájdalmadat! Én teljesen megértelek és hidd el sokan vannak ezzel így azok, akik ismernek. Sajnos szüleidet már vissza nem tudod hozni, de ti éltek, a ti életetek megy tovább és még biztosan sok-sok szép dolog előtt álltok. Párod neheztelését teljesen megértem, öcséd viselkedését nem. Sajnos nálunk szinte teljesen ez van, nálunk sajna a sógornőm viselkedett csúnyán, lassan egy éve én sem hallottam róluk, ma sem értem miért. Csak azért mondom ezt el, hogy ne gondold, hogy egyedül vagytok ezzel a negatív tapasztalattal.

Szívedben őrizzed szüleid emlékét. Nem az a lényeg, hogy ott légy, jajgass, sírj! Magadban búcsúzz el tőlük, de tedd mihamarabb, hogy megnyugodjon a lelked és tudj figyelni az előttetek álló tervekre, feladatokra! Talán még jó is lesz, nem lesz időd annyit gondolkodni!

Ügyesek legyetek, holnaptól start! Majd írd meg mit sikerült intézni, mi nagyon drukkolunk nektek innen!

Sokszor ölellek, a csatornán keresztül küldöm!

nuca írta...

Nagyon sajnálom! Őszinte részvétem!:(

Gabi írta...

Kedves Christine,

Nagyon sajnálom, hogy ilyen nagy veszteség ért. Veled érzek.

Kívánom, hogy sikerüljön amit szeretnétek, és a fájdalom is enyhülni fog....
szeretettel gondolok rád

Ziebi írta...

Teljesen megértelek, és együttérzek veled. Beszélgettünk már róla hogy kb. hasonló helyzetben vagyok.
Szerintem sem az a lényeg hogy ott legyél, hanem hogy magadban le tudd zárni. szerintem ők is azt szeretnék hogy az álmaitok megvalósításán dolgozzatok. Nagy ölelés neked és kitartás.

Tinkmara írta...

Ó, Christine. Persze, hogy itt vagyunk neked. :)
Nagyon átérzem a problémád. Sajnos az én szüleim sem élnek már, de ők elmentek, mielőtt én kijöttem volna, de így is vannak szeretteim, akik miatt aggódok. Viszont rengeteg barátot vesztettem. Sajnos azt kell monadom, egy jó nagy adag irigység dolgozik bennük, pedig nem könnyű itt sem, nincs miért irigykedni, hacsak az nem, hogy szeretetben élünk.
Igazad van, most a saját életetetket kell felépíteni. Rengetegszer gondolok, gondolunk Rád mindketten.

szoffy írta...

Annyira átérzem az érzéseid...család, hát sajnos nálunk s hasonló, mindkét oldalon. Te Drága, azért beszélsz Róluk jelen időben, mert igenis lehet hogy még Veled vanmak! Én legalábbis hiszek ebben. És tényleg nem az a lényeg, hogy fizikailag hol vagy, lélekben mind együtt vagyunk, és ez bár klisé, de igaz