2011. január 27., csütörtök

High Wycombe

Nem, nem kirándulni voltunk. :-)) Arra most nincs lehetőségünk. Épp ezért már egy ideje tervezem bemutatni a környező városkákat, amiket a bevásárló körutaink alkalmával érintünk időnként. Aki régebb óta olvas az már tudja hogy itt nálunk Chesham-ben korlátozottak a vásárlási lehetőségek, igy szinte mindenért átjárunk a szomszéd városokba. Ma High Wycombe-t mutatom meg nektek. Ide már kevesebbet járunk manapság, de öt évvel ezelőtt ez volt az egyik célvárosunk és csak a metró hiánya okozta hogy nem költöztünk ide. Tehát:
High Wycombe 29 mérföldre fekszik Londontól nyugat-északnyugatra. Miként ez a 1761-ben épült Little Market House épületén fel is tüntették. Első irásos emlékei 970-ből származnak. 1237-ben szerezte meg piaci státust. Emlékeztek régebbről ez itt egy fontos időpont az adott város történelmében hogy mikortól engedélyezték neki a heti piacnapok tartását. A tizenkilecedik században 1875-ben a bútorgyárról hiresült el lévén 4700 széket tudtak elkésziteni naponta. Talán ennek volt köszönhető hogy Victoria királynő is ellátogatott ide 1877-ben.
De meséljenek inkább a képek...

Little Market House de Corn Market building néven is ismert.



Guildhall, épült 1757







All Saints Parish Church









A mesék köztünk élnek. :-))




HSBC building elcsúfitva.



Igen, igen még a hidak is kiméretű piros téglából vannak rakva...:-))





A képek nem frissek, úgy két éve készültek. De nem igazán változott azóta se a városkép.

5 megjegyzés:

Ziebi írta...

Ez a Narniás oroszlán? :)

Amúgy meg odáig vagyok meg vissza, ilyen gyönyörű kisvárosok a szívem csücskei. :) Köszi a szuper képekért. :)

éva judit írta...

Ahol Ti laktok az is gyöngyszem de ez a kisváros is az,mint egy kisebb ékszerdoboz amit érdemes nyitogatni
Hát van mit nézegetni nállatok,Én biztos körbejárnék ha ott élnék
Igazi történelmi és épitészeti remekek

Gabriella írta...

Szép hely, köszi hogy megmutattad.

kreatívhit írta...

Köszönöm jó volt megnézni a fotókat.

Unknown írta...

Nagyn szép városka! És milyen régi pár ház, ennek ellenére nagyon szépek! El is hiszem, hogy tetszik nektek!