2011. július 3., vasárnap

Car Booty hirek.

Hiába no a nyár nekünk a car booty jegyében tellik. Szóval aki már unja az lapozzon. :-))
A múlt heti kánikulán fellelkesülve úgy döntöttünk ideje megejteni a szokásos éves kiárusitást nekünk is. Áprilistól-szeptemberig rendszeres látógatói vagyunk eme rendezvényeknek mint vásárló. De egy évben egyszer kiülünk mi is mint árus is. (illetve csak a feléig ültünk, utánna ugyanis sikerült eladni a székeket magunk alól) Tehát ma hajnalben felpakoltuk az éves lomgyűjteményt és kivonultunk. Mert ugye lom mindig akad. Megunt, lecserélt dolgok. Vagy pl. én igy szoktam csökkenteni a kinder állományomat. Gyerek pedig a játék készletét. Ez utóbbi mindig nehéz dió. De mivel ilyenkor kiárulja az éves zsebpénzét igy végül nem szokta megbánni a dolgot.
A vásárlás ilyenkor háttérbe szorul. Körül szoktunk járni ugyan ilyenkor is, de az ember agya mégiscsak azon jár hogy minnél többet eladjon.

Néhány paparazzo képet lőttem suttyomban.







7 megjegyzés:

Monika írta...

Ez annyira,de annyira jó,hogy ilyenre van lehetőség!!!!!Erre vágyom! Töröm az agyamat,hogyan lehetne megvalósítani felénk is.Mert járni szoktam néha "kincses" helyekre, de én nem tudok eladni sehol.
Írtó jó dolog!!!!
Ami az egyiknek már nem kell, az még nagyon jól jöhet másnak.Rajongok ezért a csere-bere dolgokért!

Zsofia írta...

Itt csak yard és garage vásárok vannak, de ez nagyon jó ötlet...sikeres volt?

mariann írta...

Borzasztoan irigyellek ezek miatt a vasarok miatt:(
Itt nalunk nincsen, ill. masik varosokban ami van, az is varoson kivul, ahova inkabb csak autoval lehet eljutni:(
Jobb hijan a charity-shopokban vadaszgatok, lattam is ma ket szep babat, rad gondoltam!:)

Christine írta...

Mammka. technikailag egy nagy terület meg némi reklám ami kell hozzá. Jogilag nem tudom otthon hogy működnek a bolhák.

Soffy, igen sikeres volt. :-)

Mariann, nálunk se a városba van. Hanem kint egy legelőn. Ide is csak kocsival lehet eljutni. A nagy részük ilyen, inkább csak a nagyvárosokban van "házon bellül".

mariann írta...

Hat epp ez az, nekem nincs kocsim:(
Igy aztan eselytelen eljutnom ezekre a helyekre.
Na, mindegy talan egyszer lesz nekem is autom!

Jó Sir Robin a bátor írta...

itt garázs vásár van, aki költözik meghirdeti a craiglisten magát, aztán várják az érdeklődőket. Nálatok hangulatosabb..
http://gsalr.com/garage-sales-nashua-nh.html

Unknown írta...

De jó lehetett nektek. Itt is vannak hasonlók, általában be van osztva, hogy melyik városrészen mikor vannak bolhapiacok. Olyankor nagy kirakodóvásárok vannak. Már csak azt kellene tudni, hogy mikor hol van. Itt a mi kis városunkban is szokott lenni, most augusztusban lesz.

Egyszer a fiuk is összeszedték a kallódó játékokat, hogy na ők most meggazdagodnak. Mondtam nekik, hogy azért óvatosan azokkal a tervekkel. Eladtak egy szatyor kisautót, majd addig mászkáltak, hogy az üres szatyrot megpakolták máshonnan vásárolt hasonló autókkal. Persze utólag már bánták, de azóta nincs kedvük aszalódni a napon egész nap.

Ti már rutinosak vagytok, ha sokat jártok ilyen helyre, akkor már tudjátok, hogy mit mennyiért lehet eladni, és ez már eleve nagyon jó dolog.

Az jó, hogy jól sikerült a vásár! :)))