2011. augusztus 15., hétfő

A festés végeztével mondhatni már "csak" a berendezkedés vár ránk, hogy minden elnyerje a végleges formáját. Az alap koncessziót már múlt év novemberében kitaláltuk és elterveztük. Igaz azóta bővült kicsit a dolog. De nem baj hisz a megvalósitásra csak most adódott lehetőségünk. Igy a héten megérkezett a bútorok egy része-töredéke. El lehetett kezdeni az összerakásukat és a bepakolást. Konkrétan két szekrényről van most szó. Abból az egyik a párom "műhely" szekrénye. Ami a kupit hivatott megszüntetni, hogy ne legyenek mindenfelé elszórt, eldugott szerszámkupacok és áttekinthető legyen számára mi is van a háznál. Ez a "műhely" szekrény funkcióját tekintve nem kell hogy szem előtt legyen. Igy lopakodó üzemmódban van. Látjátok?



Nem? Akkor megmutatom közelebbről. :-))





Szóval ő hivatott magába fogadni párom mindennemű munka és barkács célokat is szolgáló eszközét, szerszámát, kutyafülét....

A másik szekrény lényegesen látványosabb. Hiszen térelválasztónak szántuk, igy elkülönitve a nappalit egy mozi-sarokra és egy nagyobb társalgós-étkezős részre.



Egy füst alatt befogadja a könyveinket és a teáskanna, ládika meg mifene gyüjteményt is.





Ez utóbbiak elrendezését ugyan a párom megvétózta. Mondván szerinte rontja "tájképet" a sárgult könyvek látványa a kannáim mögött. Hiába mutatnak szépen a másik oldalról....szóval majd még át kell rendeznem és száműzni szegény könyveket a kevésbé feltünő alsóbb régiókba. Mondjuk olvasni papir alapú könyvet már jó pár éve nem olvasunk. Egyrészt a meglévő készlet a mi nézeteink szerint elenyészően kevés. Másrészt pedig mert sajnos lassan már még szemüveggel se látjuk olvasni őket. Ez az oka hogy én aki mindhalálig ragaszkodni akartam a papir alapú könyvekhez kénytelen voltam őket elcserélni digitálisra. Igy legalább akkora betű mérettel olvashatom őket amivel jólesik. És mennyiségi korlátok sincsenek szabva. :-))

Még hátra lesz egy új asztal-fiókos szekrény kombó beszerzése a párom számára. Mert a mostani barkácsolt asztal már valahogy nem illik a képbe és nem is fér el rajta.



Érkezik még bónusz gyanánt nekem egy üveges szekrény a konyhába a csetreseimnek. Illetve szükség lesz egy másik szófára is mert most a társalgó részen hiányzik a kényelmes ülőhely.
Majd....apránként, mert mindent egyszerre nem lehet. Főleg mikor befigyelnek olyan váratlan kiadások mint most a három géphez egyszerre venni egeret-billentyűt, mert elöregedet az állomány és feléltük a tartalék készleteket is. Illetve megleptem magam álmaim varrósdobozával. Ő is hamarosan megérkezik...és mi tovább rendezkedünk...

3 megjegyzés:

éva judit írta...

ez nagyon jól sikerült,grat ügyessek vagytok:)

Unknown írta...

Csinosodtok, csinosodtok! Nekünk is van Expedit polcos szekrényünk, több is, mi is nagyon szeretjük. Van benne elég hely, átrendezed te még azt százszor is! :)))

Nálatok nincs Ikea, vagy hogy rendelitek a butorokat? Nem elmentek és megvásároljátok, hazaviszitek és összeszerelitek?

Christine írta...

Köszi lányok! :-))

Csilla, de van itt is Ikea. Ezeket a bútorokat muszály kiszállitatnunk, mert olyan méretűek még lapra szerelten összecsomagolva is hogy ahhoz valami nagyobb járgány kell. Több mint két méter hosszúak voltak a dobozok...a mi kocsink meg kb. 3 méter cakk-pakk. :-))