2012. január 3., kedd

Kirándulás: Oxford

Január elsejét mi is a szokásos agonizálásal töltöttük. :-)) Másodikán aztán kihasználtuk a hét egyetlen napsütéses napját és kirándulni idultunk. Oxfordba nem ez az első kirándulásunk, jártunk ott már 2007 áprilisában. Akkori körölményeink nem engedtek meg mást mint hogy körbesétáljunk és járjuk az utcákat mig el nem fáradunk. Igy a mostani kirándulást hiánypótlónak szántuk, hogy legalább pici izelitőt kapjunk a collégiumok világából. Csak picit, mert arra gyorsan rájöttem hogy Oxford alapos megnézéséhez még egy hét sem lenne elég, nemhogy egyetlen nap.
Eredetileg valami új helyre szerettem volna menni, ahol még nem jártunk. De a 0 és 3 fok körüli hőmérséklet hatására úgy döntöttem mindenképp jobb ha valami városban maradunk. Igy gyűjteni kezdtem az infókat arról mit is nézzünk meg.
Első uticélunk az Oxford Castle volt. Ami egy börtön.



Nem úgy értem hogy a pincében van várbörtön, hanem úgy hogy az egész egy börtön. Krisztus után 700-ból származnak az első épületmaradványok (ami kolostor volt) és 1071 óta működik a hely mint börtön. Az évszázadok során épült és nagyobbodott, mignem az 1250-es évekre elérte végleges nagyságát. A következő századokban pedig azzal foglalatoskodtak hogy a fából készült részeket is kiváltsa a kő. Ééééés ez után is börtönként üzemelt továbbra is...egészen 1996-ig. Ekkor szüntették meg mint börtönt. Egy részéből hotel épült, a másik része pedig lett a mai turista látványosság ami elmeséli a hely történetét.





Kizárólag vezetett turista csoportal lehet bemenni a jelenleg látogatható részekre. A vezetők korhű ruhát és korhű személyiséget is öltenek magukra. A mi vezetőnk a Gypsy Boswell volt.



Egy hölgy aki tolvaj és aki az első női rabok között volt az 1700-as években. Egyébként kétszer is megszökött. De nem jutott messzire leginkább csak az első kocsmákig. :-))
(Csak halkan jegyzem meg hogy itt ellentmondás van a történetükben, mert már középkorban is tartottak itt fogva nőket, sőtt gyerekeket is. De ne kukacoskodjunk. :)
Először a központi börtön toronyba vittek fel minket ahol a középkorban lehetetlen körülmények között tartották fogva az embereket, mindennemű tisztálkodási és üritési lehetőség nélkül.



És ahol a kalodába zárt foglyok fülét a fához szögelték, amit kiengedésükkor vagy nemes egyszerűséggel letéptek, vagy adtak nekik egy kést hogy vágják le maguknak. És más ehez hasonló nyalánkságok. A toronyból a falakon kivül és a roppant szűk csigalépcsőn kivül csak néhány csonyt maradt...
Viszont a torny tetejéről szép a kilátás... már ha épp nem fagy oda az ember. :-))



Aztán levittek minket a pincébe ahol egy "templom" vagyis inkább imahely volt kialakitva. És ahol állitólag rengeteg szellem jár akiket rendszeresen látni az itt készült fotókon. Nekem nem sikerült konkrétan szellemet fotózni, de az biztos hogy vakuval fotózva érdekes kicsit ködös képek készülnek.



Itt folyt egyébként a fiatalok oktatása is.

Ez után szabadon engedtek minket a földszinten ahol néhány 1996-ig is használatban évő cella volt látható. Érdekesség hogy amig száz évvvel ezelőtt egy fogoly - egy cella, addig 1996-ra 4 fogoly /cella lett az arány.



Oxford Castle Hill







County Hall





A börtönben töltött idő után szükségét éreztük egy ebédszünet tartásának. Igy visszasétáltunk a kocsihoz. Oxfordra is jellemző az a sajátosság hogy a belvárosban nem lehet parkolni szinte sehol. De mivel mára már rutinos vagyok igy sikerült relative közel azaz tiz percnyire a belvárostól parkolót találni.
Ez után következő uticélunk felé vettük az irányt ami a Christ Church College.



A collégium alapjait Cardinal Wolsey tette le 1524-ben. De igazából mégis VIII. Henry nevéhez fűződik a felépitése aki 1546-ban rakta újra az alapokat. És olyan nevek végezték tanulmányaikat e falak között mint pl. Albert Einstein. A történelméről bővebben itt.
De valljuk be őszintén manapság leginkább az jut mindenkinek az eszébe róla, hogy itt forgatták a Harry Potter néhány jelenetét. Nem tudom ennek köszönhető e hogy a kollégium azon kevesek közé tartozik ami szinte egész nap látogatható. Mindenesetre mi örültünk neki.

Az utcafront.



A park bejáratánál:











Bejárat.



















Végül is ez is csak egy lépcsőház igaz? :-))



Az elhiresült ebédlő:











Meglepődtem, mert talán ez volt az első olyan hely ahol a falon lévő festményeket üveg (vagy plexi) mögé dugták. Értem az okokat, de némileg illúzió romboló volt. Ettől eltekintve órákig lehet bámészkodni és csodálni megannyi apró részletet. :-))









A kollégium katedrálisa.









Távozófélben.



Ez után a következő uticél felé vettük az irányt ami a St. Mary the Virgin templom volt.







Ahová odaérve a párom megvétózta a bemenetelt, mondván túl fáradt már a templomozáshoz, toronymászáshoz. Utóbb kiderült jól döntöttünk, ugyanis valószinűleg a guta megütött volna minket amikor megláttuk volna hogy az egész épület hátulja fel van álványozva és temlomtoronyból való kilátás, fotózás ezáltal lehetetlenné téve.
Ez után sétára fogtuk a dolgot. A végére meglehetőst bicegős sétára, de azért még járkáltunk egy órát mielőtt visszatértünk volna az autónkhoz.

All Souls College



Radcliffe Camera





Ez is egy utca végül is. :-))





Sikátorok.












Posta.















Ebben az apró boltocskában kis jóindulattal tán még varázspálcát is árulnak. :-))





















11 megjegyzés:

éva írta...

Imádom ahogy bemutatod és a képek pazarok mind olyan mint ha ott sétálnék:) kétszer is megnéztem öket:) köszi

Secima írta...

Nem semmi egy hely! Én azt hiszem a börtönt kihagytam volna, de a többi nagy élmény lehetett. Köszi a beszámolót.

Gabriella írta...

Szuper élmény lehetett, a beszámoló is az!

GlobalGrover írta...

tetszenek azok a hangulatos utcak es hazak....

Judit írta...

Nagyon szep napot toltottetek Oxfordban es azert sok mindent lattatok. Tetszik a beszamolod!

Ziebi írta...

Kééész, csorog a nyálam, ennyi szuper hely, köszönöm szépen az élménybeszámolót. :)))

kreatívhit írta...

Remek volt ez a fotó orgia.Köszönöm a beszámolót.

Zsofia írta...

Ez aztán a kirándulás, gyönyörű hely Oxford az tuti.
Hát azért az a börtön....brrrrr..

Emi írta...

Nagyon jó a beszámolód és azzal a sok képpel... Nekünk az első kirándulásaink egyike volt Oxford és beleszerettünk a városba:)

Gwen írta...

Jajjj, Oxfordot is nagyon szeretem! Nekem is megadatott már, hogy eltöltsek ott 1 napot vagy inkább csak egy felet, és bízom benne, eljutok még oda! :-)

ribizlifozelek írta...

Most mehetnékem lett...