2012. február 12., vasárnap

Elektromos cigaretta

Úgy nézem szokásommá válik hogy a pályázatra készült irásaimat ide is beteszem.
Az alábbi irás akár három éve is születhetett volna. Lévén páromnak akkor vettem az első elektromos cigarettát. Mert erről szól most ez a kis iromány.

A jövő dohányosainak.

Manapság a dohányos ember lett az egyes számú közellenség. Lassan odáig jutunk, hogy még az utcán illetve a saját autójában sem dohányozhat büntetlenül. Leszögezem, én nem dohányzom. Nem mondom megpróbáltam. Boldogult kamasz koromban környezeti hatásra mindent elkövettem, hogy rászokjak. Nem ment. Büdös és még meg is fulladok tőle. Szóval nem szeretem. Ennek ellenére borzasztóan irritál az a hajtóvadászat és lejárató kampány, amit manapság a dohányosok ellen folytatnak. (Érdekes az alkoholfogyasztók ellen senki nem kampányol pedig az is legalább ugyanannyira, ha nem jobban káros, mint a dohányzás.) A megoldás már jó néhány éve megszületett az elektromos cigaretta formájában. Amit legálisan lehet használni bárhol, mert nem büdös hisz nincs füstje (gőzt pöfékel ki az ember), nincs láng/tűz tehát nem gyúlékony és kizárólag nikotint tartalmaz, szemben a hagyományos cigaretta kismilliom káros anyag tartalmával szemben.

A kezdeti gyerekcipős gyártmányok után mára már igazán mindent igényt kielégítő a kínálatban kapható. Akár szivar méretben is. :-) Legtöbbször három részből állnak (az alap tipusok) egy akumulátorból egy törzsből (atomizer vagy vaporizer) és egy patronból vagyis a szipókából. A akumulátor végén van a ledes lámpa ami a cigi parázslását hivatott imitálni, a törzs végzi a nikotin liquid porlasztását és van a patron vagy szipóka amibe a folyadékot csöpögtetjük legtöbbször. Az újabb változatoknál már a törzs az ami egyben tankerként is szolgál és abba kell a nikotint bele önteni. Igy kiiktattál az eldobható szipókák pluszköltségét is. Az e-cigi amúgy is a hagyományos dohányzás negyedébe-ötödébe kerül csak, ami a költségeket illeti.

Összességében véve ez egy jó dolog szerintem. Mert sokan vannak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak leszokni. És kik vagyunk mi, hogy ezért elítéljünk bárkit? A cigitől senki nem kerül módosult tudatállapotba, nem fog gázolni, se a családot agyonverni. Ez egy gumicsont vagy uram bocsá cumi ami segít neki megnyugodni, embernek maradni a mai embertelen világban. Az új elektromos formában pedig már másokat se igazán zavar. Vagy legalábbis nem kéne hogy zavarjon. :-)

Képek forrása az http://www.ecig-talk.com és a http://www.e-cig.hu

9 megjegyzés:

Monika írta...

Sógorom használja, szerintem ez egy nagyon okos találmány!Mert nem a nikotin a legveszedelmesebb romboló a szervezetre,hanem a kátrány.

Zsofia írta...

Ezzel már én is szemeztem, mivel sajna dohányzom, de még nem olvastam róla így, úgyhogy köszönöm :)

Unknown írta...

Bocsánat, de most vitába szállok veled! Azért mert én és Eszti allergiásak vagyunk a dohányfüstre, a két beteg gyerekemnek meg alapjáraton nem szabadna füstöt szivni.

Tudod az a baj, hogy a dohányosok, mint kiderült a környezetükben lévő emberek tüdejét jobban roncsolják, mint a sajátukét. És tőlem bevallom, hogy még egyetlen ember sem kérdezte meg, hogy az arcomba fujhatja e a füstöt. És az sem zavarta a pöfékelésében, hogy majdnem megfulladtam mellette egyetlen pöfékelésétől, és hiába mentem már akkor arrébb. Annyira köhögtem, hogy a busszal sem tudtam elmenni. Nem zavart senkit. Ez nem egyszer történt meg velem!!!

A másik még régi de fájó történet, hogy ki kellett mennünk egy étteremből a gyerekekkel, mert a szomszéd asztalnál ülők mindig oldalra fujták a füstöt (nem egymás arcába, vajon miért?) és valahogy ott voltunk a négy gyerekünkkel. Észrevették, hogy már hárman köhögünk, oda is néztek, aztán bagóztak tovább.

A részegeket is elitélem, de ha iszik, akkor a saját szervezetét roncsolja nem az enyémet. Ha találkozok vele az utcán, akkor szépen kikerülöm, elmegyek mellette, de egy szippantástól nem görnyedek hétrét és akarom kiköpni a tüdőmet.

Ja, még egy eszembe jutott. Nemrég láttam egy riportot egy családdal, apa, anya és két kisgyerek. 120 ezer forintból kellett megélniük, hivtak hozzájuk egy életmódtanácsadót, hogy tudna-e segiteni nekik, hogy jobban be tudják osztani a pénzüket. Gyorsan kiderült, hogy a szülők minden hónapban 30 ezer (!!!), nem vicc, 30 ezer forintot füstölnek el a 120-ból.

Bocsánat, hogy igy kifakadtam, de nagyon bosszant ez a kérdés! Tudom, a másik oldalon állok és nem is akarnék vitázni, de én igy látom ezt a bagós kérdést. Én megértő vagyok, de magam felett szeretnék én rendelkezni, van nálunk elég baj, nagyon kell vigyázni az egésségre. Örülök, hogy kitalálnak már ilyen másokat sem bántó dolgokat, igy nem bánom, már szivhat mindenki azt amit akar.

Névtelen írta...

Szintén bocsánat, hogy ismeretlenül reagálok, de szívesen megnézném azt az orvosi papírt (lehet közzétenni a blogon), ahol azt írják, hogy kifejezetten a dohányfüst okozna allergiát.
Az én anyukám 50 évig súlyos asztmás volt. A rohamok miatt rendszeresek voltak a mentővel kórházba szállítások, mivel a spray, gyógyszer kevés volt. Évente 1-2 hónapot általában a kékestetői szanatóriumban töltött. Az éjszakái egy része általában hörgéssel, fulladással telt. A kollégái (70-80-as évek) rendszeresen dohányoztak mellette, de saját állítása szerint ez nem zavarta. Az időjárás, annak változásai, a ködös- párás levegő, kipufogógáz annál inkább. Ebből gondolom én azt (ismerve több asztmás barátnőjét is), hogy kissé túllihegett dolog ez a dohányfüst allergia.
Üdvözlettel, Andi

Christine írta...

Andi ilyen papirt max Csilla tehet közzé, ő irta hogy allergiásak a cigi füstre. Mi egyszerűen csak nem szeretjük...mint általában a nemdohányzók.

Ivy írta...

Kedves Christine!

Egy ideje már olvasgatom a blogodat, és nagyon tetszik, érdekesnek találom.
Ehhez a bejegyzéshez mégis csak most írok megjegyzést. Mégpedig azért, mert mostanában itthon is sokat foglalkoznak az e-cigarettával. Pontosabban, egyfajta lejárató kampány folyik ellene. Mindenféle különösebb alátámasztás nélkül rásütötték, hogy veszélyes, egészségtelenebb, mint az "igazi" cigi, ezért tiltani kell. Mindez feltételezhetően azért, mert nincs rajta jövedéki adó, viszont egyre többen használják/használnák.
Nem keresenek bizonyítékokat pro-és kontra, nem vizsgálnak, csak kijelentik, hogy "ördögtől való" és kész. Mindezt értetlenül látom, mert ha csak annyi előnye lenne, hogy a környezetét megkíméli a használója a dohányfüsttől, már inkább támogatni kéne.
Kíváncsi lennék a véleményedre, ahogy arra is, hogy vált be a férjednek, tapasztalt-e káros hatást? (Mivel írtad, hogy évek óta használja.)
Már ha megtisztelsz a válaszoddal.
Ismeretlenül is üdvözletem küldöm!

Christine írta...

Kedves Ivy!
Légy üdvözölve nálam! Örülök hogy irtál!
Az elektromos cigi, nagyon bevált a páromnak. Főleg ezek az új generációs fajták az Ego Tank tipusuak. Egyáltalán nem hiányzik neki a hagyományos cigi. Neki az e-cigi azt a szabadságot adta vissza, amit az emberek és a törvények szép lassan elvettek tőle. Mert ezt bárhol-bármikor szivhatja anélkül hogy bárkit is zavarna ezzel. Nem kell itthon az ablakban ácsorognia. Nekem meg élmény hogy nem kell cigifüstöt szivnom pl. a kocsiba. Vagy hogy cigiszünet nélkül meg tudunk nézni egy filmet. De beszélhetnék arról is hogy azóta nem köhög a párom és hogy visszanyerte a szaglóképességét is. Összeségében csak előnyeiről tudunk beszámolni az e-ciginek. Az otthoni lejárató kampányról én is olvastam. Igen ez nagy érvágás az államnak mert egyre többen szoknak át az e-cigire és ebből nekik nincs bevételük. Nosza tiltsuk hát be! Kicsit előbb kellet volna gondolkozni, nem teljesen el lehetetleniteni a dohányosok életét. Kiváncsi lennék ha az ország egy csettintéssel le tudná tenni a cigit ugyan vajon mit csinálnának? Milyen szankciókkal próbálnák visszaszerezni azt a több miliárdos bevétel kiesést?

Ivy írta...

Kedves Christine!

Örülök, hogy megírtad a véleményedet, tapasztalatodat, és hogy a férjednek (és közvetve neked is) ilyen jól bevált az e-cigaretta. Persze, mondhatják sokan, hogy legegyszerűbb abbahagyni a dohányzást, de én megértem azokat, akik nem tudnak, vagy akarnak lemondani a szenvedélyükről, és már az is egy pozitívum, ha azért meg akarják kímélni a környezetüket (s persze saját magukat is, amennyire lehet. Kíváncsi leszek a hazai fejleményekre, hogy vajon hol köt ki ez az eszköz: tiltólistán, a gyógyszertárakban, avagy a tervezett állami monopóliumba tartozó trafikokban?

Sok sikert kívánok a blogodhoz - amelyet kíváncsian olvasok majd tovább - és persze az angliai életetekhez is.

Christine írta...

Kedves Ivy!
Köszönöm a jókivánságokat.
A témához még annyit tennék hozzá, hogy magát az elektromos cigit mint olyat nem tilthatják be, mert az egy készülék. Önmagában nincs benne semmi káros. Egy készülék. A bele való nikotin likvidet azt tilthatják, szabályozhatják, stb. de azzal meg max azt érik el hogy külföldről fogják beszerezni akik ezzel élnek.