2013. január 19., szombat

44

Eltelt megint egy év felettem. Valahogy úgy érzem nagyon gyorsan. Mondjuk amúgy is úgy érzem hogy rohannak az évek, főleg mióta eljöttünk Magyarországról. Még csak most volt, aztán pedig már hét és fél éve. Az elmúlt év mondhatni csendes nyugalomban telt, folytattuk azt amit megállapodásnak lehet nevezni. Lassanként belejövünk abba hogy ez itt az otthonunk és ehez mérten változott a dolgokhoz való hozzá állásunk. Ennek következménye az idei évi legfőbb tervünk is. Vagyis az angol állampolgárság megszerzése. A tavasz a tanulás jegyében fog telni hogy felkészüljünk a Life in the UK Test-re ami elengedhetetlen része a folyamatnak. Ha azon sikeresen túl vagyunk akkor jöhet a papirmunka. Erről bövebben olvashat mindenki ITT. Igazából már tavaly túl lehettünk volna ezen csak nem volt meg hozzá a szükséges anyagi fedezet, mert a permanent residence-vel ellentétben ez már nincs ingyen, ami azt illeti elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlni  érte. Ez egy olyan a mi számunkra kötelező dolog amit mindenképp akarunk ergo minnél előbb túl leszünk rajta annál előbb "szabadok leszünk" amikor már nincs előttünk semmi olyan kötöttség már ami a pénzügyeket illeti. Élhetünk, megállapodhatunk, és apránként valóra válthatjuk régi és új álmainkat amik az előző tizensok évben mindig elmaradtak mondván úgyse maradunk itt. Pedig dehogynem. :-)

8 megjegyzés:

Huber Karinette írta...

Nagyon boldog szülinapot, Christine!

Kívánom, hogy mindig legyen időd...

- nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje,
- olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve,
- dolgozni, mert ez a siker ára,
- játszani, mert ez az örök ifjúság titka,
- szeretetet adni, mert gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja,
- egy pillanatnyi mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere,
- néhány kedves szóra, mert ezzel könnyebbé teheted az életet.

Szilveszter Kaiser írta...

Nagyon boldog szülinapot

zsuzsi írta...

Miert van szuksegetek az allampolgarsagra? Eppen 10 eve elek itt, de meg nem fordult elo, h elony lett volna, ha megvan (igy en nem is torom magam miatta)

Hella Seres írta...

Nagyon boldog szülinapot! :)

Jó tanulást és remélem, hogy gyorsan, zökkenőmentesen sikerrel jártok!

Nekünk is ez a cél, de addig van még pár évünk.

Zsuzsi, sose lehet tudni, hogy a szelek honnan fújnak. Meddig lesz EU, meddig maradhatunk nyugodtan itt.

Amerika nem fogad, Ausztrália sem egyszerű dió. De ha megvan a UK állampolgárság, akár Amerika vagy AU is közelebb kerülhet. Ha nem is nekünk, de a gyerekeinknek.

Azzal, hogy ideköltöztünk, megadtuk nekik a tökéletes nyelvtudás lehetőségét. Ezzel már félig kinyitottuk számukra a kaput egy sokkal nagyobb világ felé. Ha megadom egy napon nekik az állampolgárságot is, akkor a kulcs az ő kezükben lesz és vagy kinyitják vele a nagyvilág felé vezető ajtót, vagy egyszerűen itt maradnak, vagy visszamennek Mo-ra. De ha egy nap, mint angol állampolgárok visszamennek, akkor rájuk, mint angolokra fognak nézni és sokkal jobb esélyekkel indulnak majd. Szerintem. :)

Gabi írta...

Isten értessen, nagyon boldog születésnapot kívánok !
Szeretettel Gabi

Manka írta...

Isten éltessen és sok sikert a tervekhez!

Ziebi írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, isten éltessen sokáig erőben egészségben, írj még nekünk sokat, és nagyon drukkolok az állampolgársághoz!
ez azt jelentené hogy kettős állampolgárok lennétek, vagy teljes váltást?

GlobalGrover írta...

utolagosan is boldog szulinapot kivanok! sok sikert a tervekhez.