2014. május 2., péntek

Tegnap úgy adódott hogy be kellett metróznom a nagyfaluba. Tudom vidéki vagyok, de ez számomra igenis esemény hisz néha évek telnek el anélkül hogy bemennék Londonba. Nem mintha messze lenne hisz itt lakunk az állomás alatt már négy éve, a metró szó szerint karnyújtásnyira van. Alig egy órácska bumlizás és máris bent lehet az ember. Már ha akar. Mi legtöbbször nem akarunk. De úgy voltam vele ha már úgy is be kell menni majd csavargok egy jót. Ahogy azt én elképzeltem. Egyrészt az uticélom az egyik ipari negyedben volt. Arrafelé kevéssé fotogén a környezet. És az időjárás se akart kedvemre tenni. Magyarán szakadt az eső. Én meg kb. öt perc alatt szarrá áztam. Ez eléggé elvette a kedvemet és akkor még nem is tudtam hogy hazafelé a légkondis metrón félig megfagyok a vizes gönceimben. A történet mondhatni ennyi.
A gyártelep háta mögött csatorna sétaúttal.
 Persze, rajtam kivül nem sok bolond sétál zuhogó esőben. :)
 Még a pub is kiürült. Pedig aztán itt hozzá lehetnének szokva a népek.
 Átszálló a Baker street-nél. Stilszerű a dekoráció.
 Hazafelé tartván azon kapom magam hogy elfogytak az emberek a metrórol. Pedig ennyire azért nem lakunk a világ végén.
 Countryside a metróról fotózva.

6 megjegyzés:

Gabi írta...

Remélem megúsztad a megfázást. A képek jók, mint mindig. Legközelebb talán több szerencséd lesz az idővel!!!

Manka írta...

Nekem nagyon tetszenek az esos kepeid is, de sajnalom, hogy atfaztal! Egy pici jo azert volt a napban?

Mr. Pickles írta...

Az ember nem szívesen ül ki esőbe inni, felvizezi a sört.

01001100au írta...

Kár hogy nincsenek címkézve a bejegyzéseid (vagy én nem találom) mert így kénytelen vagyok ide írni. Azt tudom, hogy nagy car boot sale látogató vagy, de tudnál pár hasznos tanáccsal szolgálni? Mi ebben a hónapba megyünk először és ráadásul eladni. Ami duplán érdekesé teszi a dolgot.

Christine írta...

01001100au, milyen tanácsra gondolsz? Valóban nagy rajongó vagyok igaz árulni általában évente-kétévente egyszer megyünk ki. A kérdés szerintem az hogy miért mész ki? Pénzt keresni vagy megszabadulni dolgoktól anélkül hogy kidobnád őket. E szerint kell magadban elkülöniteni az árut. Amitől szabadulni akarsz azt hagyd hogy vigyék. Ha alkudik, hát alkudjon, de had vigye. Hisz szabadulni akarsz tőle. Amiből pénzt akarsz kerseni vagy csak túl fontos neked ahhoz hogy elkótyavetyáld azt vagy hagyd otthon vagy fogadd el hogy lehet haza kell vinned. A carbooty-n megszokták az emberek hogy pennykért vásárolnak de rosszabb esetben is az eredeti ár tizedééért. Igy erősen alkudik mindenki és csak nagyon kevés dolog az amiket jó áron lehet eladni. Számit az is mennyi eladó van épp aznap. Ha kevés az eladó és sok a vevő akkor lehet kicsit jobban árazni.
Készüljetek fel jól kajával innivalóval, meleg ruhával mert ha rendes carbooty az amire mentek akkor nyoltól egyig-kettőig simán ott kell lennetek, mert a teli sorból nem nagyon van kiút csak ha már páran megindultak hazafelé. Vigyetek használt szatyrokat, sok vevő kér szatyrot a cucchoz. Ha nem akarsz túl sokat dumálni akkor árazd be a cuccokat előre mert sokan csak kiváncsiskodnak és mikor huszadszor mondod hogy 50 penny a dvd akkor már kicsit unalmas. :) Jó eladást nektek!

01001100au írta...

Közben lettek új információim. Ez inkább table top sale és bent lesz. Kisebb lesz a hely viszont 3 perc séta a lakástól. Ami jó mert több cuccot lehet átvinni.
Én annak már örülni fogok ha a bérleti 5 fontnál többet keresünk. Szóval ez sokkal inkább az élményről szól mint a pénzről.
A szétválogatós ötletet köszönöm.
Igazából némi kézműves árú lesz majd meg palánták. Meg esetleg tényleg némi vacak.