2017. szeptember 24., vasárnap

Vasárnap reggel 7:30. Menetkészre felöltözve ülök az ágy szélén és bámulok az ablakon kifelé. Várom a férjem, hogy hazaérjen az éjszakai munkából, aztán megyünk egyből tovább hisz vasárnap van. Ha pedig vasárnap akkor car boot sale. Amíg várok nézelődöm. Szeretem a vasárnap reggelnek ezeket a nyugodt csendes perceit. Az ablakon hűvös levegő jön be, friss reggeli illat, a harmat, a növények, hulló falevelek eszenciája.  A város még alszik, minden csendes. Halk madárcsicsergés, szarkák csettegő csevegése hallatszik. Messziről hallom, hogy a városon átmenő főúton már elhúz egy-egy autó, de itt a mellékutcákban még nem jár semmi, embert se látni. Csak az alvó város és a nyugalom. A háztetők felett látni a park füves dombját, az őszi színekbe burkolózott fák lombkoronáját. Oda már elértek a kelő nap sugarai és élénkebbre festik a színeket. Hallgatom a csendet, élvezem a nyugalmat. Aztán begördül az autó, én felállok intek neki, majd veszem a kabátom. Vár a vizes füvű mező és a kincskeresők világa. Idén utoljára.

3 megjegyzés:

Hegemony77 írta...

Ez nagyon szép írás volt! Köszönöm!

éva white vintage írta...

Nem gondoltál még arra, hogy írj egy regényt? vagy valami hasonlót?

hbogi írta...

Szinte odarepültem most én is, köszönöm <3