2018. június 16., szombat

Kirándulás - Cotswold Lavender

Az egész napos túra egyik legfontosabb pontja számomra Cotswold Lavender volt. Féltem korábban lemerülnek a család energia cellái, de a fiúk megígérték még Burford után, hogy ide még mindenképp eljutunk. A levendula farm látogatás ugyanis évek óta rajta volt a kívánság listámon, viszont mivel önálló kirándulásként túl kevés lenne, mindig keresgéltem hová lehetne beilleszteni. Most végre sikerült, és bár még nagyon a szezonja elején vagyunk én úgy voltam vele nincs mire várnom, ha látni szeretném.
Vettünk levendulás csokit, a fiam úgy fogalmazott bizarr mint étel, de még ő is meg akarta kóstolni. :))) 
 A mező pedig csodás volt, még akkor is ha tudtam igazán egy hónap múlva lesz látványos. De ahogy mondtam is, nincs mire várnom, most adódott lehetőség.
Tudtam, hogy rengeteg féle levendula fajta van, de nem gondoltam hogy ennyi. A fehér verzióról pedig még csak nem is hallottam eddig.
A farmház.
 Végül ráadásként elautóztunk a Broadway Tower felé, hogy legalább kívülről megnézzük ezt az 1798-ban épült tornyot.

2 megjegyzés:

éva írta...

az első levendulám fehér volt amit akkor nem tudtam csak amikor kezdet kinyílni, itt a kertben is van lilával ültetve, majd csinálok fotót róla :)

ribizlifozelek írta...

De jó az a levendulás! Meg a torony.