2009. november 15., vasárnap

Ezúttal az első angliai kirándulásunk emlékére készitettem egy dupla oldalt. 2005 decemberében látogattuk meg a Bodiam Castle-t. Szerencsénk volt mert még az épp arra járó Mikulással is találkoztunk és ajándékot is kaptunk tőle emlékül. :-))

A Bodiam vár egy különösen jó állapotban fennmaradt várrom Kelet-Sussex-ben. A várat 1385-ben III. Edvárd angol király egy korábbi lovagja, Sir Edward Dalyngrigge építtette feltételezhetően II. Richárd kívánságára, hogy a környéket megvédhesse a francia támadásoktól. A legújabb kutatások szerint lehetséges, hogy a vár inkább demonstrációs jelleggel épült, kevésbé valószínű, hogy alkalmas lett volna valódi ütközetek megvívására. A kastély észak-déli irányban megnyújtott négyszög alakú, mind a négy sarkán nagyméretű kerek tornyok, az egyes oldalak közepén pedig négyszögletű tornyok állnak. A vár lakórésze az egyik bástyában található, míg a kápolna egy másikban.A fő kapu az északi fal szögletes tornyán van, míg a déli oldal tornyán egy hátsó bejárat található. Mindkét kapuhoz egy-egy hosszú híd vezetett.A várat Lord Curzon restauráltatta, majd 1926-ban a National Trust tulajdonába került.




Felhasználtam hozzá:
Vinnie_Pearce
Gunhild
attic_treasures
Happyscrappy
kTs_Anglo_alpha

Ha el nem késtem volna vele az első oldallal Cewe e heti kihivására is nevezhettem volna. De igy alakult. Beteg géppel nem lehet scrapbookot gyártani. :-))

2 megjegyzés:

Gabi írta...

Nagyon profi vagy!!
Jó lett ez a képeslap is. És a vár sem utolsó...

Secima írta...

Nagyon jól sikerült eltalálni a vár hangulatát. Jó kis oldalak lettek. Külön tetszik, ahogy a mikulást kiemelted. :)