2019. augusztus 23., péntek

2019. augusztus 13., kedd

Kirándulás - Salisbury

Ha Salisbury akkor katedrális. Nem véletlen. Megyünk egy erdőn át, a GPS azt mondja másfél perc és megérkezünk. Mi pedig azon agyalunk hogy vajon mégis hova? Rég lementünk a térképről eddig leginkább szántóföldek váltakoztak legelőkkel, most meg itt van ez az erdő, de város na az sehol nincs. Meg forgalomnak se. Az a kevés autó mind ellenkező irányba tartott mintha valami zombi apokalipszis elől menekülnének. Persze igaza lett a kütyünek és végül elénk került a város is (az apokalipszis is elmaradt:)és mindjárt ezt láttuk belőle:
Nem apróztam, a város közepén lévő shopping centerbe parkoltunk ez lévén legközelebb mindenhez. De a tetőre is kiterjedő parkoló extra ajándékot adott. Füst és furcsán embermentes tágas teret az ebédünkhöz, valamint mesés kilátást.
Igen jól látni hogy a katedrális uralja a várost. Nem véletlen. Anglia legmagasabbja a maga 123 méterével. 1220-ban kezdték el építeni és 38 év kellet hogy elkészüljön. Nagyrészt még ma is körülveszik az egykori kapuk és falak.
Majd némi séta után elénk bukkant teljes valójában.
Miután kívülről körbecsodáltuk beljebb merészkedtünk.
Az 1215-ben íródott Magna Carta egyik legjobb állapotú példánya kapott helyet a Chapter House magyarul a Káptalanteremben. A dokumentum a termen belül egy teljesen elszeparált kis sátorban van elhelyezve, hogy ne érje fény és fotózni sem szabadott. Magában a teremben se nagyon fotózott senki, így a bejáratból csináltam egy-két képet a mennyezetről meg az ablakokról aztán eldugtam a gépem.
https://www.thequirkytraveller.com/magnificent-mundane-magna-carta-salisbury-cathedral/
https://www.thequirkytraveller.com/magnificent-mundane-magna-carta-salisbury-cathedral/
https://www.thequirkytraveller.com/magnificent-mundane-magna-carta-salisbury-cathedral/
Ez után mentünk csak a katedrális főhajójába. Itt újabb meglepetés várt minket. Van nekik magyar nyelvű tájékoztatójuk. Én meg ha magyar nyelvű szöveget látok itt Angliában akkor vigyorgom mint a vadalma. :)
 A keresztelőkút a katedrális építésének 750. évfordulójára készült 2008-ban.
Megnézhettük a világ legöregebbnek mondott ma is működő mechanikus óráját. 1386-ban készült.
Ez után elmentünk sétálni kicsit a városban is, hogy abból is lássunk valamit.

The Royal School of Church Music
 Persze a katedrális mindenhonnan visszaköszön. Itt a sövényben mintha direkt készült volna ez a folytonossági hiány, hogy innen is fotózkodhasson az ember lánya. :)
 Edward Heath egykori miniszterelnök háza.
The Rifles Berkshire and Wiltshire Museum
Poultry Cross
Mire észbe kaptunk már délután öt óra volt azaz épp ideje haza indulni. Végül elmondhattuk az időjárás igen kegyes volt hozzánk az útközben itt-ott elénk kerülő záporok elkerültek minket miután a városba értünk.