2022. március 12., szombat

Tikka Masala

 Éveken keresztül az üveges szószt használtam, de a minősége valahogy egyre gyengébb lett. Ezért már régóta terveztem, hogy egyszer megpróbálom magam elkészíteni. Most elérkezett ez is. Persze megint valami olyasmit akarok amiből nincs egységes recept, hanem ahány ház annyi féle. Szóval én is összehoztam a saját verziómat.

 A kicsontozott és lebőrözött csirke felső combokat (kb. 2 kilónyit)felkockázom majd egy tálba rakom pácolódni. A páchoz kell egy nagy pohár joghurt, valamint egy-egy púpozott teáskanál a következőkből: reszelt fokhagyma, reszelt gyömbér, garam masala, turmeric, cumin, chili, só. Jól elkeverjük a hússal, majd félretesszük pihenni egy órára. Ha ez letelt egy serpenyőben megpirítom a husit. Közben egy nagy lábosban kevés olajon megpirítok két felkockázott vöröshagymát, majd az előzőhöz hasonlóan itt is jön egy-egy teáskanálnyi a következőkből: reszelt fokhagyma, reszelt gyömbér, garam masala, turmeric, cumin, chili, szárított coriander, só. Majd adok hozzá két evőkanálnyi paradicsompürét és két doboznyi (kb. fél liter) paradicsomszószt, majd felöntöm egy nagy doboz tejszínnel. Összefőzöm kicsit, majd a megpirított csirkehúst hozzáadom és tovább főzöm pár percig. Végül friss, apróra vágott corianderrel megszórom és rizzsel tálalom. 

Update: Így utólag azt mondom a chili-ből a fele mennyiség is elég. :))