2023. január 31., kedd

Jogosítvány...

 ...na nem az enyém, nem kell aggódni. A fiamé. Ugye jó három éve már hogy elkezdtünk vezetni. Kb. 8-10 alkalom után férjem mondta, hogy a gyereknek nem tud többet tanítani ebben a formában, én meg olyan reménytelen eset vagyok, hogy nem tud mit kezdeni velem. Ideje volt hát oktatót keresni. Az élet viszont mást hozott, jött a covid meg két év bezártság, jó időre megállt az élet és bizonyos részei nehezen indultak újra. Még a kresz vizsga elég könnyen ment, egy appon készült fel rá, majd mikor úgy érezte kész van elment és levizsgázott. Viszont a vezetés vizsga az más tészta volt. Van pl. olyan tesztközpont a közelünkben ami csak most nyitott újra, országosan nagy a lemaradás így időpontot is, vagy nem kapni vagy nagyon nehezen hétfő reggelenként hat óra környékén pár percig, akkor is csak 6-8 hónappal későbbre. Végül lett időpont, majd a gyerek elkezdett oktatót keresni magának. Az első jó volt, könyékbeli, kedves és udvarias a ház előtt vette föl a gyereket és ide hozta vissza, így nagyon kényelmes is volt. Csak épp nem volt neki automata váltós kocsija csak manuál. A második versenyző már automata kocsival rendelkezett, de kizárólag High Wycombe területén vezetett (tőlünk kb. 15 mérföldre és egy órányira van busszal) ez még nem lett volna baj, de olyan stílusa volt neki hogy a fiam sík ide volt tőle. Többet ártott mint használt, így mondtam keressen szépen tovább. A harmadik versenyző Hemel Hempstead-ben volt (ez csak fél óra tőlünk busszal) és minden klappolt az autó is és az oktató is. Annyira, hogy szeretett volna vele vizsgázni. Átrakattuk a tesztjét az oktatónak megfelelő teszt központba, igaz így hátrébb csúszott januárról, márciusra az vizsga időpontja, de az oktató mondta majd ő elcsereberéli korábbra (igen lehet ilyet is). Így is lett, január elején szólt, hogy van két héttel későbbre időpont. Gyorsan megtolták még a hátralévő időben az órákat így végül jó 55-60 órát vett tőle a fiam mire vizsgázni ment. Nagyon izgult, az se segített hogy az oktató elárulta ötven százalékos a bukási arány a vezetés vizsgákon. Ez nem volt túl biztató gondolat. Plusz korábban is mindig nagyon stresszelt amikor próbavizsgát tartottak. Végül egy januári reggelen túl esett a vizsgán és igaz csak egy hajszálon múlt, de sikerült. Átment! Nagyon örültünk neki. :)) Mesélte utólag, hogy amit csak lehetett azt elrontott, illetve hogy a vizsgabiztos olyasmit is fölrótt neki amit elvileg nem lehetne a szabályzat szerint. Végül szerinte az vitte el a hátán az egészet hogy megelőzött egy balesetet amikor valaki majdnem beléjük hajtott. Emlékezetes nap volt ez számára az biztos. De a lényeg, hogy végre van jogosítványa.