2021. november 7., vasárnap

Napi séta

 Az elmúlt 15 évben annyit fotóztam már a várost hogy nehéz új témát találni. De mivel rászoktunk a napi sétára így azért csak kerül valami az ember elé.

Kézimunkázó gerilláink még mindig szeretik öltöztetni a várost.
Halloween idején előfordul hogy olyan is visszanéz rád a parkoló autóból akivel nem akarsz szembenézni.
Kirakat művészet.
Lassan itt az emlékezés napja, pipacs ember ül a főtéren. Messziről a sötétben élő embernek gondolnánk.
Csak a sötétedés utáni séták alkalmával jöttem rá, hogy az óratoronynak van saját belső világítása.


2021. október 1., péntek

Orvosi ellátás 4.

 Újból a fiam volt soron az orvosnál. A második oltás megkapása után három héttel kezdődött neki mindenféle fura tünet. Először a lába pontosabban a combja fájt, de annyira hogy néha járni is alig tudott. Pár nappal később érezte hogy fáj a tüdejének a fölső része és hogy egyre nehezebb levegőt venni. Ekkor már persze bogarászta netet, hogy mi lehet ez és a legtöbb találat a vérrögre volt. Kezdett aggódni. Újabb pár nap múlva a szíve is kezdett furcsán viselkedni. Na itt jutott el oda hogy ideje orvoshoz menni. Kért is sürgősségi időpontot a rendelőbe. El is ment....a doki a kartonja alapján látta hogy asztmás és kérdezte használ e inhalátort. Gyerek mondta, hogy már vagy tíz éve nem használ, mert nincs rá szüksége és ez amúgy se az, hisz érezni a különbséget. Doki legyintet majd írt neki egy asztma inhalátort, hogy használja azt és az majd jó lesz. Hogy a lába mitől fáj, meg a szíve mitől vacakol az hidegen hagyta. Szóval gyerek hazajött és felhívta a 111-et ez ugye a nem sürgősség orvosi vonal. Ami legtöbbször foglalt, így visszahívást kért. Pár óra múlva hívták is, elmondta mi a gondja ők pedig csináltak neki egy újabb bár ezúttal telefonos telefonos időpontot a GP-hez. Újabb pár óra elteltével fel is hívta őt egy orvos a rendelőből, ő pedig újra elmondta mi a gondja. A doki úgy véle hogy ez nem vérrög, gyerek meg mondta jó rendben de akkor mitől fáj ami fáj. Végül csináltak neki egy újabb időpontot  egy héttel későbbre a rendelőbe ezúttal a kirendelt orvosához akihez igazából tartozik. El is ment szépen és előadta mi a gondja. A doki pedig egyetértett vele hogy ez tényleg gyanús és megkérdezte mit szeretne inkább hívjon neki mentőt, vagy be tud jutni saját erőből a sürgősségire. Gyerek az utóbbit választotta. Doki meg egy sikertelen hívás után amikor nem tudta elérni a kórházat írt neki egy papírt mit kéne megnézniük. Férjem elfuvarozta a kórházba, ekkor volt délelőtt 11 óra. Este fél kilencig bent volt. Akkor kitették mert hogy akkor bezár a sürgősségi. Ezt érdekesnek találtuk, de nem volt mit tenni. Mindenesetre csináltak neki mindenféle vizsgálatot ekg, vérvétel, tüdőröntgen, érfestéses ct. Azt mondták nem tiszták a felvételek szóval kb. ötven százalék esélye van hogy vérrög. Kapott vérhígítót, majd kiírtak egy újabb ct-t valami specialistával másnapra. Ezért másnap reggel kilencre újból ott volt, kapott egy hétre való vérhígítót, majd várta a specialistát. Az meg is jött, de nem volt benne köszönet. Ez a doki a leleteket nézve közölte hogy szerinte az eddigi vizsgálatok is feleslegesek voltak, a gyerek szedjen paracetamolt a fájdalmaira és húzzon haza. Szerencsére a fiam nem az a típus aki hagyja magát. Újabb sürgősségi időpont a rendelőbe, ott három doki is összedugta a fejét hogy mit kezdjenek vele, de nem jutottak dűlőre. Végül abban maradtak mérjük rendszeresen a vérnyomását, ne szedjen semmilyen gyógyszert, az asztma inhalátort felejtsük el aztán pár nap múlva újra megnézik. A vérnyomása 160/100 legtöbbször, ami nem túl biztató. Hát itt tartunk most.

2021. szeptember 27., hétfő

Benzin mizéria

 A tavalyi vécépapír felvásárlási láz mintájára a múlt héten beütött az üzemanyag felvásárlási láz. Mert hogy az újság megírta hogy hiány van. Később már hiába lett helyesbítve hogy igazából nem lónyálból van hiány hanem sofőrökből akik kiszállítanák, a felvásárlás cunami beindult. Boldog, boldogtalan rohant a benzinkutakra tankolni, vitték a kannákat is, ha netán a kocsi tankja nem lenne elég. Kilométeres sorok kígyóznak a benzinkutak körül minden nap ahogy próbálnak benzinhez jutni a népek. Persze sokszor van hogy a kút üresen tátong már minden cseppet megvettek a szemfülesek. Mi is kíváncsian vártuk sikerül e teletankolni a kocsit. Sajnos ez a járgány alig 40 literes tankkal rendelkezik a Ford 70 literes befogadóképességéhez képest, így hetente kell tankolni ha a férjem szeretne dolgozni menni. Persze nem szeretne, de itthonülésre már nem jár fizetés szóval menni kell és ha menni kell akkor tankolni is kéne. Szerencsére vasárnap kora reggel sikerült is találni egy működő benzinkutat. Egy hétig már nincs gondunk. Az pedig hosszú idő, jövő vasárnapig talán sikerül mindenkinek eleget bespájzolni. Kíváncsi vagyok utóbb hányan döbbennek majd le mikor kiderül a benzin nem áll el a végtelenségig, hanem bizony megromlik egy idő után.



2021. szeptember 21., kedd

Carbooty hírek

 Akárcsak tavaly idén se jött velem túl sok minden haza, lévén a vírushelyzet miatt a legtöbb piac zárva volt sokáig.Később meg arra vártunk, hogy Márk is megkapja az oltásait. Szóval a szezon első és utolsó posztja is ez egyben.









2021. augusztus 9., hétfő

Munkavállalás a brexit után

 Nem értem az embereket. De most komolyan. Mintha egy bizonyos részük legalábbis átaludta volna az elmúlt éveket. Vagy nem is tudom, egyszerűbb nem tudomásul venni a tényeket? Napi szinte tucatszor jönnek szembe velem olyan posztok hogy "jövő héten indulnék ki Angliába munkát keresni segítsetek". S ha ilyenkor felhívjuk a delikvens figyelmét arra hogy ez most már nem így megy, akkor kikéri magának, hogy nem vagyunk segítőkészek. Nem érti hogy az a hajó már elment, hogy csak úgy hasra ütés szerűen kijövünk ide dolgozni. Ez már megszűnt. Munkavállalói vízummal lehet jönni, de ahhoz kell ugye egy cég aki állást ad nekünk és hajlandó végigvinni a procedúrát. De minderről lehet bővebben olvasgatni a hivatalos oldalon akár magyarul is.

Másik kedvenceim a már évek óta itt élők akik szintén átaludták az elmúlt éveket és nem rendezték a státuszukat. Most meg kapkodnak fűhöz-fához hogy de hát ők itt élnek ezer éve. Hát öregem akkor pont ezer éved lett volna mindezt elintézni és nem akkor észbe kapni mikor lejárt már a meghosszabbított határidő is kétszer. Tudom rosszindulatú vagyok.



2021. június 15., kedd

Kisvárosi hírek

Meglepetés érte városkánkat, ugyanis Boris Johnson hirtelen felindulásból elkövetett villám látogatást tett nálunk a hamarosan megtartandó időközi választások miatt.

Régóta probléma az utóbbi években, hogy egyre többen fittyet hánynak a szabályokra miszerint a High Street az sétáló utca és mint olyan az autós forgalom nem megengedett. De sokan valamiért ezt nem akarják elfogadni és behajtanak hogy aztán szétdobálják és jól ottfelejtsék az autókat. De a város kitalált egy ötletes megoldást ennek megakadályozására. Egymáshoz láncolt, kerekeken guruló nagy méretű virágos ládákat helyeztek ki a behajtás megakadályozására.


Ebben a városban kérem bárkit kiszolgálnak aki betér a boltjainkba. Akár kacsáékat is. :))

Nem saját képek forrása: Bucks Free Press.




2021. május 23., vasárnap

Orvosi ellátás 3.

 Ezúttal én voltam soron. Múlt év márciusában estem túl a víruson és visszamaradt a nehézlégzés mint szövődmény. Nem jó, de elvoltam vele aztán az oltás után hirtelen rosszabb lett. Már kevés volt az hogy nyitott ablaknál élem az életem. Így rászántam magam a telefondoktorra. Doki elküldött mellkas röntgenre és vérvételre. A vérvételnél mondták hogy egy hét múlva lesz eredmény. Ehhez képest másnap hívtak hogy megjött az eredmény és itt fut mellékvágányra a történet, mert 1. vérszegény vagyok, írtak rá gyógyszert menjek érte a patikába és szedjem. 2. cukorbeteg vagyok és napokon belül felhív majd egy orvos hogy átbeszéljük a továbbiakat. Doki fel is hívott, gyorsan berendelt még egy vér-vizelet vizsgálatot csak hogy biztos legyen az eredmény. Aztán elirányított a diabéteszes nővérhez. Kaptam gyógyszert, egyenlőre lassan adagolva mert állítólag szétcseszi a gyomrot. Meg kaptam mindenféle tájékoztató irományt, meg ajánlott könyveket hogy mit érdemes átnézni, elolvasni. A patikában pedig a gyógyszer mellé kezembe nyomták az ingyenes gyógyszer ellátásra jogosító kártya igénylő lapját. Rendeltem magamnak vércukor mérőt, hogy lássam haladok e, no meg hogy megtudjam végre mennyi az a nagyon-nagyon magas vércukor szint, mert az istennek se akarták megmondani. Nem is értettem miért, aztán elkezdtem mérni. 17,6 volt az első mért eredményem, érdekes az biztos. Még jó hogy érezni nem érzek belőle semmit. Mindenesetre az étkezésemet némileg meg kell reformálni, mert a mérésekből pontosan látható miket nem kéne ez után ennem. Amúgy az angol irányelv nem az hogy felejts el bizonyos ételeket, hanem az hogy ehetsz mindent de ésszel és megtervezve. Idővel majd kialakul, mert egyenlőre még a tanuló szakaszban vagyok.

De visszatérve az eredeti problémához, újabb időpont a telefondoktorral. A mellkas röntgen nem mutat semmit. Kibeszéljük, hogy hát igen a vérvétel eredménye az érdekes és hogy vajon ez most a vírus következménye vagy amúgy is bekövetkezett volna. Látszik hogy long/poszt covid témában még mindig sötétben tapogatózik az orvostudomány. Írt fel nekem inhalátort, mondván hasonló mint az asztmásoké, próbáljam ki hátha.... Jelentem ez pont olyan mint az asztmásoké, a fiam évekig használta. Használom, de eddig semmi változás. Pár hét múlva újra nekifutunk a témának. Főleg mivel időközben megkaptam a második oltást is.

Orvosi ellátás 2.

 Nemrég "érdekes" programban volt részünk a fiamnak köszönhetően. Már napok óta kínlódott mellkasi nyomással, szapora szívveréssel. Végül rászánta végre magát hogy kérjen időpontot az orvoshoz. Ott időpont adása helyett inkább elirányították a 999-hez, vagyis a mentőkhöz. Fel is hívta őket, ott pedig meg kérdezték be tud e jutni egy órán belül a High Wycombe-i kórházba, vagy küldjenek mentőt érte. Nem akart mentőt, úgyhogy felvertük a férjemet (épp éjszakás volt amúgy) hogy vigye be a kórházba. Szilvi gyorsan felhívta a gyárat hogy nem fog dolgozni menni, aztán mentek is. Én nem mentem, mert tudtam hogy nem fogják csak a gyereket beengedni egyedül, mást nem. Így is lett. Szilvi ült a parkolóban két órát. Gyereken közben csináltak ekg-t, mértek vér oxigén szintet, vérnyomást stb. És úgy általában nem értették mindezeket miért is nem a körzeti csinálta meg. Végül miután megállapították hogy a szívének nincs baja vissza irányították a körzetihez hogy ott intézzenek vérvételt egyebeket a továbbiakban. A körzeti meg mondta ők nem tudják hogy milyen vérvétel is kéne most ez esetben, mit kéne nézniük, szóval majd felhív minket egy doki miután kisakkozták a kórházzal hogy mit is kéne most csinálni. Mert a tünetei attól nem múlnak el ugye. Bár legalább stresszelni már nem stresszel hogy lábon hordja ki az infarktust, mert ez tuti nem az a kórház szerint. A vérvételre viszont csak három héttel későbbre kapott időpontot a szomszéd város kórházába. Kell e mondanom hogy addigra minden tünete elmúlt? Azért elment és ami ott volt az kabaréba illő és megérne egy külön mesét. Mindenesetre nyolc napon túl gyógyult és azzal viccelődtünk vajon bántalmazásért fel lehetne jelenteni a kórházat? Persze nem tettük, de hogy nem felejtjük el az tuti. Az eredményről nem kaptunk tájékoztatást, de pont ebből gondolom, hogy nem találtak semmit. Gyerek jól van és már nem is néz ki úgy mint akinek autóbalesete volt.

 

2021. május 21., péntek


 Nem azért mondom, de valaki szólhatna természet anyácskának, hogy május vége van lassan....

2021. május 17., hétfő

Kisvárosi hírek

 Falurádió rovatunk jelenti. Valaki elhagyta a házát a városba vezető úton. A tulajdonos a szeméttelepen átveheti....darabokban.

A pacik is szeretnek sétálni menni. Csak a gazdit felejtették otthon.

Két pártra szakadt a város a játszótéri hintapaci ügyében, miszerint festeni vagy nem festeni az erősen kopottas játékszert. A festeni vágyók szeretnék ha megújulna a pac, a nem festők inkább megőriznék a lassan muzeális értékű (52 éves) darabot eredeti állapotában. 

Nyílik a bluebell az erdőkben. Gyönyörű.


Nem saját képek forrása: OurChesham.


2021. május 11., kedd

Háztűznéző - Telefonfülke - Waterloo Station

Kérem szépen ez az évszázad üzlete. Eladóvá vált egy tűzpiros telefonfülke a Waterloo állomás közelében. Üzleti célra ajánlott, elektromos árammal rendelkező ikonikus telefonfülke az úgynevezett "K2" típus, Sir Giles Gilbert Scott által tervezve. Igazi történelmi ritkaság. Kikiáltási ára potom 45000 font. Ki ad többet?

Forrás.

Az árverés ITT zajlik.