Ami múltkori bejegyzésből kimarad....megint egy albumot kértem ajándékba, akárcsak karácsonykor. Ezúttal a két éve készülő kanadai albumot vehettem most végre kézbe. Már épp ideje volt hogy elkészüljek vele. :-)) Persze még tudtam volna ragozni, de végül úgy döntöttem a 39 oldal épp elég. Ezzel lezárult egy korszak. Kanada álmaink országa marad. De az életünket máshol éljük le. Remélem hamarosan abból is lesz egy album....:-))









A teljes album megnézhető ITT.

43

Megint eltelt egy év....felettem. Ilyenkor a legtöbb ember visszatekint. Én is. És a legjobban úgy három éve fogalmaztam meg az érzéseimet. Szóval csak idézem magamat:
"Ma megint egy évvel öregebb lettem. Ezt van hogy nagyon érzem, van amikor meg nem. Sokan mondják hogy nem kell törődni az évekkel mert mindenki annyi idős amennyinek épp érzi magát. Ezzel csak az a bajom hogy én felváltva érzem magam hetvennek és huszonötnek attól függően hogy épp milyen napom van. És ez viszont zavar. Nem érezhetném magam egyszerűen annyinak amennyi vagyok? Már úgy is vagy két éve mindenhol negyvennek hazudom magam. Ne kérdezzétek miért, mert nem tudom megmondani. Hisz a többség inkább letagadna belőle. Én meg inkább hozzátettem. Eddig. Talán mert olyan szép kerek szám. :-))
Most mondani kéne valami szintén szép kereket, de nem tudok. Ez van, eltelt egy év....majd jön a következő. S ha egy ideje már nem érezném a fizikai hanyatlás számomra túl hirtelen és túl gyors jeleit akkor tiszta szívből örülni is tudnék neki. Hisz mindig erre vágytam fiatalon. Hogy úgymond "érett" nő legyek. Erre tessék most itt állok és a nagyanyámtól örökölt izületi és reumás panaszokkal kínlódom. Ahelyett hogy élvezném. De azért majd megpróbálom élvezni is. :-)) Végtére is jó ideje tudok már tiszta szívből vigyorogni saját magamon is.... :-))"

Hát ez volt három éve. Akkor 40 lettem. Most meg 43. A magamat idősebbnek mondás megvan azóta is. :-)) Meg a banyakórós tünetek is. Én viszont változom. Egyre több dologban veszem észre magamon hogy változom. Van ez a dolog a szinekkel például. Régen voltak szinek amiket elképzelni se tudtam volna, most meg egyszer csak felbukkanak. Mint ez is:


Régebben tuti felhördültem volna hogy "de hát ez róóóóózsaszin" és mint ilyen nonszenz, hogy felvegyem. Mostmeg egyszer csak haza lopakodott velem a boltból. Ugyanigy vagyok pár éve a pirossal is. Igaz a rózsaszinnel ellentétben a pirost sosem utáltam. Hanem kimondottan szerettem. Csak éppen tisztában voltam vele hogy a piros az kövérit és mint olyan szép pötyös labdára asszociálok mindig. És ez igy volt sokáig. Aztán az ember elér egy olyan súlyt és a vele járó formát amin már nem lehet rontani semmiféle szinnel. Na azóta tért vissza a piros szin a ruhatáramba. :-) És most itt a fekete is. A fekete eddig nálam max nadrágban jöhetett szóba. Most pedig belopódzott életem első "kis feketéje" a szekrénybe. Ami a divat értők szerint eleve tartozéka minden nő gardróbjának. De nem az enyémnek! Ráadásul ruha?!! Aztán most tessék! :-)
Hasonló evolúciós forradalom zajlik nálam ékszerek terén is. 17 voltam mikor életem első munkahelyén dolgozni kezdtem. A X. kerület, Állomás utcai zaciban. Ott oltották belém az ékszerek szeretetét. Az arany ékszerekét. Azóta hordom őket. Főleg gyűrűket. Azért gyűrűket mert azok zavarnak a legkevésbé és mert azokban okozom a legkevesebb kárt. A nagyobb vagy lógós fülbevalók illetve a láncok nekem mindig mindenbe bele akadnak. Plusz sósavat izzadok, igy a rajtam lévő fémek érdekessen korrodálódnak. Hát ezért lettek a gyűrűk. Aztán most azon kaptam magam hogy a karácsonyra kapott összegem javát ékszerekre költöttem. Ezüstre. Nem aranyra. És láncokra, fülbevalókra. Persze pár gyűrű is befigyelt. De a többi?? És ezüst??? Rajtam???
Szóval változom....és 43 lettem. :-)

Cewe kihívás

Rég csináltam oldalt Cewe kihivásra, de a héten az volt a feladat hogy bújunk egyik kedvenc filmünk főszerepébe és készitsünk hozzá plakátot. Ezt nem hagyhattam ki! :-) Sok kedvenc filmem van, de végül az Úttalan út mellet döntöttem. Én nagyon szeretem mert vigjátéki hangulatú de mégis elgondolkodtató film.



A képeket a netről ollóztam + saját fotó.

Hajfestés avagy...

...hogyan szúrjunk ki magukkal. :-)) Több mint két évtizede kisebb-nagyobb szünetekkel, de rendszeresen festem a hajam. Az utóbbi időszakban viszont nem találom az én színem. Az én színem az amikor tükörbe nézek és onnét én nézek vissza, nem valami idegen. Mondjuk az idegenfej érzés részben köszönhető annak is hogy fodrász utoljára több mint másfél éve fogta ollóját a hajamra. Aminek köszönhetően a borzaskutya kinézetem hónapról-hónapra erősödik. Most mindezt tetéztem még egy különösen jól sikerült hajfestéssel is. :-)) Igen, általában magamnak festek. Mert így kizárólag magamra haragudhatok a végeredmény láttán, nem a szerencsétlen fodrászra aki nem tehet arról hogy nagyon jóféle drótkefe szerű hajam van, ami kiválóan ellenáll a legtöbb festéknek. És ami még véletlenül se lesz sose olyan szinű amilyet előzőleg a katalógusból kiválasztottam. Szóval inkább magam pamacsolok és utána magamat szidhatom. Tíz-tizenkét éve a fekete korszakomban volt a legkönnyebb dolgom. Annak nemigen van százféle árnyalata és elszúrni se nagyon lehet. De mára a fekete öregít és már én se szeretnék feltétlenül öregebbnek kinézni mint amennyi egyébként vagyok. Aztán jött a vörös időszak. Amiből sokáig eleve nem volt olyan árnyalat amilyet én akartam. Mára van. Max a fejemen nem úgy néz ki mint a dobozon. Így elkezdem kísérletezni a szőkékkel. Eleinte még reméltem hogy egyszer tényleg sikerül igazi szőkét varázsolnom, de rá kellet jönnöm ez nem fog menni. A szőkéből is legtöbbször valami vörös lesz. Még azokból is amikről eredetileg azt állítják hogy még a fekete hajból is szőkét csinálnak. Aztán most egyszer csak besikerült egy festék ami majdnem működik. Hajtőnél lettem csibeszőke, a további részeken világos vöröses szőke. A tükörből pedig egy idegen néz vissza rám. Így két nappal később persze már kezdi átvenni a hajam az uralmat és apránként sötétedik. Hetek kérdése és megnyeri a csatát. Akkor talán megint újra magamat fogom látni a tükörben. Addig meg barátkozom ezzel az idegennel. :-)) Már csak az a kérdés legközelebb milyen festéket vegyek. Feketét? Fehéret? Tarkát? ...ja hogy az egy másik mese....

Kirándulás: Oxford

Január elsejét mi is a szokásos agonizálásal töltöttük. :-)) Másodikán aztán kihasználtuk a hét egyetlen napsütéses napját és kirándulni idultunk. Oxfordba nem ez az első kirándulásunk, jártunk ott már 2007 áprilisában. Akkori körölményeink nem engedtek meg mást mint hogy körbesétáljunk és járjuk az utcákat mig el nem fáradunk. Igy a mostani kirándulást hiánypótlónak szántuk, hogy legalább pici izelitőt kapjunk a collégiumok világából. Csak picit, mert arra gyorsan rájöttem hogy Oxford alapos megnézéséhez még egy hét sem lenne elég, nemhogy egyetlen nap.
Eredetileg valami új helyre szerettem volna menni, ahol még nem jártunk. De a 0 és 3 fok körüli hőmérséklet hatására úgy döntöttem mindenképp jobb ha valami városban maradunk. Igy gyűjteni kezdtem az infókat arról mit is nézzünk meg.
Első uticélunk az Oxford Castle volt. Ami egy börtön.



Nem úgy értem hogy a pincében van várbörtön, hanem úgy hogy az egész egy börtön. Krisztus után 700-ból származnak az első épületmaradványok (ami kolostor volt) és 1071 óta működik a hely mint börtön. Az évszázadok során épült és nagyobbodott, mignem az 1250-es évekre elérte végleges nagyságát. A következő századokban pedig azzal foglalatoskodtak hogy a fából készült részeket is kiváltsa a kő. Ééééés ez után is börtönként üzemelt továbbra is...egészen 1996-ig. Ekkor szüntették meg mint börtönt. Egy részéből hotel épült, a másik része pedig lett a mai turista látványosság ami elmeséli a hely történetét.





Kizárólag vezetett turista csoportal lehet bemenni a jelenleg látogatható részekre. A vezetők korhű ruhát és korhű személyiséget is öltenek magukra. A mi vezetőnk a Gypsy Boswell volt.



Egy hölgy aki tolvaj és aki az első női rabok között volt az 1700-as években. Egyébként kétszer is megszökött. De nem jutott messzire leginkább csak az első kocsmákig. :-))
(Csak halkan jegyzem meg hogy itt ellentmondás van a történetükben, mert már középkorban is tartottak itt fogva nőket, sőtt gyerekeket is. De ne kukacoskodjunk. :)
Először a központi börtön toronyba vittek fel minket ahol a középkorban lehetetlen körülmények között tartották fogva az embereket, mindennemű tisztálkodási és üritési lehetőség nélkül.



És ahol a kalodába zárt foglyok fülét a fához szögelték, amit kiengedésükkor vagy nemes egyszerűséggel letéptek, vagy adtak nekik egy kést hogy vágják le maguknak. És más ehez hasonló nyalánkságok. A toronyból a falakon kivül és a roppant szűk csigalépcsőn kivül csak néhány csonyt maradt...
Viszont a torny tetejéről szép a kilátás... már ha épp nem fagy oda az ember. :-))



Aztán levittek minket a pincébe ahol egy "templom" vagyis inkább imahely volt kialakitva. És ahol állitólag rengeteg szellem jár akiket rendszeresen látni az itt készült fotókon. Nekem nem sikerült konkrétan szellemet fotózni, de az biztos hogy vakuval fotózva érdekes kicsit ködös képek készülnek.



Itt folyt egyébként a fiatalok oktatása is.

Ez után szabadon engedtek minket a földszinten ahol néhány 1996-ig is használatban évő cella volt látható. Érdekesség hogy amig száz évvvel ezelőtt egy fogoly - egy cella, addig 1996-ra 4 fogoly /cella lett az arány.



Oxford Castle Hill







County Hall





A börtönben töltött idő után szükségét éreztük egy ebédszünet tartásának. Igy visszasétáltunk a kocsihoz. Oxfordra is jellemző az a sajátosság hogy a belvárosban nem lehet parkolni szinte sehol. De mivel mára már rutinos vagyok igy sikerült relative közel azaz tiz percnyire a belvárostól parkolót találni.
Ez után következő uticélunk felé vettük az irányt ami a Christ Church College.



A collégium alapjait Cardinal Wolsey tette le 1524-ben. De igazából mégis VIII. Henry nevéhez fűződik a felépitése aki 1546-ban rakta újra az alapokat. És olyan nevek végezték tanulmányaikat e falak között mint pl. Albert Einstein. A történelméről bővebben itt.
De valljuk be őszintén manapság leginkább az jut mindenkinek az eszébe róla, hogy itt forgatták a Harry Potter néhány jelenetét. Nem tudom ennek köszönhető e hogy a kollégium azon kevesek közé tartozik ami szinte egész nap látogatható. Mindenesetre mi örültünk neki.

Az utcafront.



A park bejáratánál:











Bejárat.



















Végül is ez is csak egy lépcsőház igaz? :-))



Az elhiresült ebédlő:











Meglepődtem, mert talán ez volt az első olyan hely ahol a falon lévő festményeket üveg (vagy plexi) mögé dugták. Értem az okokat, de némileg illúzió romboló volt. Ettől eltekintve órákig lehet bámészkodni és csodálni megannyi apró részletet. :-))









A kollégium katedrálisa.









Távozófélben.



Ez után a következő uticél felé vettük az irányt ami a St. Mary the Virgin templom volt.







Ahová odaérve a párom megvétózta a bemenetelt, mondván túl fáradt már a templomozáshoz, toronymászáshoz. Utóbb kiderült jól döntöttünk, ugyanis valószinűleg a guta megütött volna minket amikor megláttuk volna hogy az egész épület hátulja fel van álványozva és temlomtoronyból való kilátás, fotózás ezáltal lehetetlenné téve.
Ez után sétára fogtuk a dolgot. A végére meglehetőst bicegős sétára, de azért még járkáltunk egy órát mielőtt visszatértünk volna az autónkhoz.

All Souls College



Radcliffe Camera





Ez is egy utca végül is. :-))





Sikátorok.












Posta.















Ebben az apró boltocskában kis jóindulattal tán még varázspálcát is árulnak. :-))