Vissza a hétköznapokhoz

Hogy visszatérjünk a hétköznapokhoz hát ennek rendhagyó módját választottuk. Beteg az egész család. :-)) Férjem kezdte, majd szépen kiütött mindenkit. Jelenleg fúvós triót alkotunk avagy zeng a trombitától a lakás. Remélem jövő hétre kimászunk belőle, mert ügyintézni kellene. Kedden voltak itt a council-tól megnézni minket. Semmi nem változott igy minden marad a régiben kifizetik a lakbérünket. De mire új szerződést kell kötni addigra remélem lesz valami változás.

Közben szösszenet az angol iskolai életből. Én nem tudom mi vonzuk be ennyire a rosszat vagy mi a csuda van már. Itt mindenki, vagy legalábbis a többseg ámuldozik az itteni rendszeren hogy milyen gyerek barát, meg mennyit foglalkoznak velük és hogy a legtöbb kicsi milyen szivesen jár stb. Erre az én fiam legújabb jelentése szerint az évfolyam társai azaz 11-12 éves kölkök rendszeresen "szipuznak" az óraközi szünetekben. Hát esküszöm lementem az agyamról! Csak tudnám a tanárok minek állnak "őrséget" a szünetekben ha nem veszik az ilyet észre. Az hogy a kölkök fele cigizik az már mondhatni teljesen természetes.
Elötte való héten torna órán magasugráltak és rosszul voltak a matracok lerakva. Fiam mondta hogy szinte minden gyerek oda verte ezét-azát de a tanár nem engedett igazitani a szivacsokon csak hajtotta oket tovább. Végeredmény: Márknak egy hete fáj a gerince. Szóval ha nem múlik el jövő hétre se akkor mehetünk az orvoshoz.
Valamit emlitést kell tennem a kampány szerű iskolai zokni lopásról is. Csak hogy valami félig meddig vicces is legyen a listában. Kérem szépen, van ugye az iskolai egyenruha aminek a része az iskolai egyen torna zokni. Szép bordó szinben 6 font egy pár belőle. Gyereknek ellopták az első torna órán mindjárt. Két hétig tornázott nélküle, majd mivel a tanár nagyon forszirozta a hiányát vettem egy újabbat. Karácsony előtt azt is ellopták. Mondtam a gyereknek húzzuk kicsit az időt mert ha nem muszájos nem akarnék még további X pár voknit venni neki csak azért hogy ellopják. Mit ad isten mikor pár hét múlva rákérdezek a dologra Márk mondja hogy mostanra az osztályból mindenkinek ellopták a zokniját. Hát én csak néztem. A tornacucc egész nap velük van, nem hagyják ott sehol, csak az adott napokon viszik be. Szóval nem értem. Zokni evő virusok terjednek az iskolában vagy pedig a sportbolt ahol a zoknit vesszük retúrjegyet adott minden példánynak én nem tudom. De ha legközelebb zoknit veszek isten bizony kérek pórázt is hozzá. :-))

A sors fintorai

Mikor ő elment akkor érkezett egy másik új élet a földre. Annak születésnap, nekünk gyásznap.
Ez az élet. Ugye?

Fura dolog hogy a "legfrissebb" kép amit használni tudtam idestova harminc éves. Ez után alig fél tucatnyi kép készült róla s mind használhatatlan. A legutolsó is nyolc éves. Kanadába való kimenetel előtt készítettem őket úgymond emlékül, mivel nem terveztünk visszatérést onnan. Pechem volt. Vissza is tértünk és a képek se lettek jók. Utóbb pedig nem készült több. Manapság az ember jóformán félig fényképező géppel a kezében él, mégis utóbb mindig kiderül....kevés volt.
Persze mondhatnám a digitális technika a magamfajta pór számára csak alig három-négy éve elérhető. De akárhogy is....csinálhattam volna több képet.

S már megint a régi nóta-hoz érkeztünk. Miszerint is alig vannak kézzelfogható emlékeink. Életünk első harminc-harmincöt évéből szinte alig maradt valami. Jószerivel pár fotó és egy cipős-doboznyi apróság. Ennyi egy élet? Egy cipős-doboz?Ennyi marad belőlünk is ha egyszer meghalunk? Van ennek az egésznek így valami értelme?Számítunk mi valamit?
Kérdések. Kérdések és én nem tudom a választ. Most nem. Még nem. Még nem?

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
	Juhász Gyula

Most már tudom...

Pénteken írtam hogy kedvenc szüleim megint elfelejtették a szülinapomat. Még szkreppeltem is anyuról egy képet. Ma délben pedig felhívott az öcsém hogy anyu pénteken meghalt.


Apuval nem is tudtam beszélni. Csak ül a tévé előtt és bámul ki a fejéből. Mi meg egymás sírását hallgatjuk az öcsémmel a telefonban. Sose szokott sírni......
És én nem tudom megölelgetni......nem vagyok ott.
Tőlem kapta a nevét. Ő a negyedik testvérem és az egyedüli aki él. Egy elvetélt, kettő pedig holtan született. Anyám tőlem kérdezte neki mi legyen a neve, mert a családi neveket már "elhasználták" az előző babákra. Tizenegy éves voltam. Azt mondtam ha én Krisztina vagyok ő miért ne lehetne Krisztián. És az lett.
És most érte sírok, meg az apámért, az élőkért sírok és csak utánuk a meghaltért. Szörnyeteg vagyok?!?! Egy szörnyeteg vagyok!

Meglepi

Tegnap megérkezett a postával Csuti lapja. Hát nem gyönyörű? Én úgy örültem neki hogy az nem is igaz. Férjem és fiam is rácsodálkoztak hogy milyen szép. Most már legalább van fogalmam róla milyen is egy hagyományos scrap.(én eddig csak digiben nyomultam) Hát sokkal szebb mint gondoltam és ráadásul kézzelfogható ami számomra külön is fontos. Szóval most mehetek keretet vadászni hogy ki tudjam rakni a falra. Mert ott a helye! :-)))