Egy kis önbizalom növelő történet találtam az egyik kedvenc fórumomon. Megosztanám veletek:

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ment ez így. Minden nap a vízhordozó csak másfél edény vizet szállított a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen látta el a feladatát. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni. A két év keserőség után
egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog belılem egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép
oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad ıket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörő virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörőség nem ragyogná be a házamat.
Mindnyájunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények
vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindnyájunkban megvannak, teszik az életünket
olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.