Pacisimogatás

A hétvégi car booty-s kószálásainkat figyelembe véve lassan rá kellene szoknom hogy nehéz-nem nehéz de ilyenkor is magammal kéne cipelnem a nagy gépet, nem csak a "rendes" kirándulásokra. Mert mindig van valami látnivaló, bámulnivaló. És a régi kis fotó masinám ami állandóra van rendszeresitve a tatyómban, az bizony egyre többször cserben hagy. Szerencsémre ma nem tette ezt. Igy tudtam vele fotózni. Mert épp volt mit. :-))
Mióta csak itt élünk, jártunkban-keltünkben mindig ott vannak valahogy a lovak. De kéz közelbe mégis itkán jutok hozzájuk. Ma szerencsém volt. Az egyik legelőn ott volt egy csomó pac. És még a kocsival is meg lehetett állni, valamint volt kapu ahol hozzájuk lehetett férni. Mert amúgy sövény és szögesdót mindenhol. De igy most jutott egy kis csemege.



Ahogy megláttak minket a két legkiváncsibb egyből elindult felénk, aztán szép lassan jött utánnuk a többi is. Igazából nem is bántam hogy ott az a kapu amilyen lendülettel jöttek. :-))



Én imádom őket nagyon. Ők pedig gondolom kiváncsiak. Bár a friss fűnek is örültek. (A legelőjük már eléggé le van rágva.) Hagyták magukat simogatni. De azért a komolyabb taperolásnál egyből éreztették velem hogy, na ennyire azért nem vagyunk jóban.



A fiam fenntartásokkal, de szintén szereti őket. Tőle is ott maradhattunk volna akármeddig is.



Egyébként meg ki tudna ellenálni nekik? Okosak, értelmesek és nem utolsó sorban gyönyörűségesek.





További sok-sok kép itt.