43

Megint eltelt egy év....felettem. Ilyenkor a legtöbb ember visszatekint. Én is. És a legjobban úgy három éve fogalmaztam meg az érzéseimet. Szóval csak idézem magamat:
"Ma megint egy évvel öregebb lettem. Ezt van hogy nagyon érzem, van amikor meg nem. Sokan mondják hogy nem kell törődni az évekkel mert mindenki annyi idős amennyinek épp érzi magát. Ezzel csak az a bajom hogy én felváltva érzem magam hetvennek és huszonötnek attól függően hogy épp milyen napom van. És ez viszont zavar. Nem érezhetném magam egyszerűen annyinak amennyi vagyok? Már úgy is vagy két éve mindenhol negyvennek hazudom magam. Ne kérdezzétek miért, mert nem tudom megmondani. Hisz a többség inkább letagadna belőle. Én meg inkább hozzátettem. Eddig. Talán mert olyan szép kerek szám. :-))
Most mondani kéne valami szintén szép kereket, de nem tudok. Ez van, eltelt egy év....majd jön a következő. S ha egy ideje már nem érezném a fizikai hanyatlás számomra túl hirtelen és túl gyors jeleit akkor tiszta szívből örülni is tudnék neki. Hisz mindig erre vágytam fiatalon. Hogy úgymond "érett" nő legyek. Erre tessék most itt állok és a nagyanyámtól örökölt izületi és reumás panaszokkal kínlódom. Ahelyett hogy élvezném. De azért majd megpróbálom élvezni is. :-)) Végtére is jó ideje tudok már tiszta szívből vigyorogni saját magamon is.... :-))"

Hát ez volt három éve. Akkor 40 lettem. Most meg 43. A magamat idősebbnek mondás megvan azóta is. :-)) Meg a banyakórós tünetek is. Én viszont változom. Egyre több dologban veszem észre magamon hogy változom. Van ez a dolog a szinekkel például. Régen voltak szinek amiket elképzelni se tudtam volna, most meg egyszer csak felbukkanak. Mint ez is:


Régebben tuti felhördültem volna hogy "de hát ez róóóóózsaszin" és mint ilyen nonszenz, hogy felvegyem. Mostmeg egyszer csak haza lopakodott velem a boltból. Ugyanigy vagyok pár éve a pirossal is. Igaz a rózsaszinnel ellentétben a pirost sosem utáltam. Hanem kimondottan szerettem. Csak éppen tisztában voltam vele hogy a piros az kövérit és mint olyan szép pötyös labdára asszociálok mindig. És ez igy volt sokáig. Aztán az ember elér egy olyan súlyt és a vele járó formát amin már nem lehet rontani semmiféle szinnel. Na azóta tért vissza a piros szin a ruhatáramba. :-) És most itt a fekete is. A fekete eddig nálam max nadrágban jöhetett szóba. Most pedig belopódzott életem első "kis feketéje" a szekrénybe. Ami a divat értők szerint eleve tartozéka minden nő gardróbjának. De nem az enyémnek! Ráadásul ruha?!! Aztán most tessék! :-)
Hasonló evolúciós forradalom zajlik nálam ékszerek terén is. 17 voltam mikor életem első munkahelyén dolgozni kezdtem. A X. kerület, Állomás utcai zaciban. Ott oltották belém az ékszerek szeretetét. Az arany ékszerekét. Azóta hordom őket. Főleg gyűrűket. Azért gyűrűket mert azok zavarnak a legkevésbé és mert azokban okozom a legkevesebb kárt. A nagyobb vagy lógós fülbevalók illetve a láncok nekem mindig mindenbe bele akadnak. Plusz sósavat izzadok, igy a rajtam lévő fémek érdekessen korrodálódnak. Hát ezért lettek a gyűrűk. Aztán most azon kaptam magam hogy a karácsonyra kapott összegem javát ékszerekre költöttem. Ezüstre. Nem aranyra. És láncokra, fülbevalókra. Persze pár gyűrű is befigyelt. De a többi?? És ezüst??? Rajtam???
Szóval változom....és 43 lettem. :-)