Hajmizéria újratöltve

Még tavaly november elején jutottam el odáig hogy elég volt. Elegem volt a hajamból. 2010 májusában voltam utoljára fodrásznál azóta egy hajász se fogta rám az ollóját. Oké, én vágtam magamnak kétszer is kicsiket, meg egyszer a gyerek de ő aztán sokat.  Szóval elegem lett, főleg mivel alapból utálom a hosszú hajat. Elkezdtem hát fodrászt keresni, méghozzá magyar fodrászt, mert az angolokkal teli lett a topánom az elmúlt tizenakárhány év alatt. Az angol fodrász (most tök mindegy hogy brit angol vagy kanadai angol) az idegeimre megy. Egyrészt ugye itt nincs olyan hogy beesel egy szalonba és azt mondod a szakinak hogy itt vagyok, ez itt a fejem, ilyen a hajam csinálj ebből valamit ami jól néz ki. Mert az angol fodrász ilyet nem tesz. Mert szegény tök bizonytalan hogy hát mi lesz ha nem tetszik, még a végén nem fizet a kedves vendég. Hiába tudom én magamról, hogy de én akkor is kifizetném ha nem tetszik, mert én nem ebben a rendszerben szocializálódtam ergo szembe se jut hogy ne fizessem ki. Idővel rászoktam hogy mindenkinek az a legjobb ha viszek fotót hogy milyen hajat szeretnék. Igen ám de az itteni fodrászokban akkor is dolgozik a bizonytalansági tényező. Tényleg ezt akarom, biztos hogy ekkorát, ilyen rövidet. Igen. Vágás közben is minden egyes tincsnél rákérdez újra hogy most ezt tényleg itt és ekkorára vágja le? Igen, kérlek csak vágd már le végre! Néha legszívesebben üvöltöttem volna.

Ezek után talán érthető hogy inkább magyar fodrászt kezdtem el keresni. Először itt a környéken...már úgy értem a környező városokban. Lehetőleg olyan helyen ahová busszal egyedül is el tudok jutni végszükség esetén. Hemel Hempstead-ben találtam is két hölgyet. Mindkettő kapásból úgy kezdte hogy legkorábban majd csak két hét múlva tudnának fogadni. Na, gondoltam ez jól indul. Aztán az egyik hölgy gyorsan kiesett mikor kiderült hogy ő bizony jó messze lakik a busz végállomástól. Maradt a másik, akivel neki álltunk időt egyeztetni. Melyik nap: kedd, mert akkor ér rám. Időpont: mondom nekem 10-től délután 5-ig bármikor jó. Renden mondja ő akkor dél körül vagy kora délután lesz. Kicsivel később rám ír hogy nem lenne jó inkább hétfőn este 7-8 körül. Mondom nem mert akkor már nem lesz busz amivel haza jöjjek. Jó, mondja ő akkor legyen kedd este 7. Én meg nézek mint az a bizonyos boci, hogy most hogy lett a dél körül vagy kora délutánból este hét, illetve melyik részét nem érti annak a mondatnak hogy akkor már nem lesz busz amivel hazajöjjek? Szépen megköszöntem a beszélgetést és vissza se néztem többet. Keresgélhettem újra. Rá is találtam a Figaro London oldalára. Ami egy komplett magyar szépségszalon bent London közepén. Messze van - nézegettem lemondóan. De a mi metrónk jár oda - csillant föl a szemem, na jó nem pont oda, de úgy 20 perc gyalog a metrótól a szalon. És még online is lehet időpontot foglalni.  Igen tudom defektes vagyok de utálok telefonálni. Nem csak angolul, de magyarul is. Szóval nálam jó pont hogy megoldható ez másképp is. Viszont az idő szépen telt, karácsony lett majd január. Az új évvel betegség is jött, egy makacsabb fajta, hónapokig nem tudtunk kimászni belőle. Én meg úgy voltam vele addig nem merek belevágni a dologba amíg ezt nem tehetem a megfulladás veszélye nélkül. De végül ez a nap is eljött. Bebumliztam szépen és kész. Le lett végre vágva a hajam, jó rövidre. És végre megint én nézek vissza a tükörből. :)

A képeken nem látszik bárhogy is fotóztuk, de bizony megőszültem rendesen. Viszont jól mutat, ezért erőst gondolkodóba estem akarok e én most hajat festeni.