Orvos

Ezt a posztot cirka három évvel ezelőtt kellet volna megírnom, angliai orvosi-kórházi tapasztalatként, de akkor annyira fura, mondhatni testen kívüli élmény volt hogy erre azóta se került sor. Aztán ma reggel a Facebook feldobta az előzményeket, így végül most rászántam magam. Nem is annyira maga vizsgálat volt fura, hanem a járulékos "következmények". Azóta is mindig eszembe jut, ha a neten, fórumon vagy bárhol szóba kerül a képletes leszarom tabletta. Ugyanis angoléknál létezik, injekció formában.

 Egy kolonoszkópiás vizsgálatra magyarán vastagbéltükrözésre lettem beutalva hogy kizárjuk a vastagbélrák lehetőségét. (Aki érzékeny a témára az most inkább lapozzon.) Ilyenkor egy üvegszálas optikával nézik át a bélrendszert. Ennek előkészítésére, már előző nap délutántól nem szabad enni és egy elég borzalmas ízű béltisztító, hashajtó trutyit kell inni, majd futkározni. Másnap reggeltől pedig már vizet se lehet inni. Szóval imigyen felkészülve mentünk a kórházba. Férjem is behívták és neki is át kellet olvasni illetve végig kellet hallgatni a tájékoztatót. Majd elkérték a telefonszámát hogy értesíthessék mikor jöhet értem. Onnan ugyanis nem lehet csak úgy kisétálni. Sőt. Egyedül ki se engedik az embert. Mindkettőnknek többször is szánkba rágták hogy olyan gyógyszert fognak bekötni nekem ami után lényegében beszámíthatatlan vagy, nem lehetsz egyedül és hivatalos ügyeket sem szabad intézni ez után. A férjem ez után kiült a kocsiba várakozni, engem pedig leültettek míg berakták a branült és az első injekciók után infúzióra kötve betoltak a dokihoz. Emlékszem nagyon fáztam, illetve mivel a branült nem a kézfejembe tették hanem a könyök hajlatba így elég kényelmetlen volt oldalfekvésben. De mást lényegében nem is éreztem. Nézhettem a monitort, a dolog nem tartott tíz percig se átnézték a bélésemet, mintákat vettek. Majd kitoltak a kórterem részbe ahol egy ideig hagytak feküdni, majd leszedtek rólam mindent és végre felöltözhettem, mert továbbra is meg akartam fagyni. Ez után lehet kiülni a váró sarokba, míg a férjem értem nem jött. Amíg vártam szépen össze véreztem mindent, mert itt az a hülye szokásuk van hogy véna szúrás után nem engedik hogy behajlítsd a karod hanem mereven kinyújtva kell a vatta pamacsot rászorítani. No, nálam ez nem műxik, szoríthatom én bárhogy a vér az csak folyik belőlem. Némi hezitálás után hagyták csináljam ami nekem működik. Mikor megjött a férjem újból gondosan elmondták neki hogy aznap már ne tévesszen szem elől és ne akarjunk semmi hivatalos dolgot intézni, mert kis túlzással de a józan eszem épp házon kívül van. Aztán elindultunk. Ekkor már 24 órája nem ettem és több mint 12 órája nem is ittam semmit. Vittem vizet is meg csokit is hogy mikor kijövök legyen gyorsan valami. De eszembe sem jutott. Már félúton voltunk mikor szóltam Szilvinek, hogy elfelejtettem enni-inni. Kérdezte álljon e félre amíg magamhoz veszek némi muníciót, de mondtam hogy nem érdekes, nem számít. Semmi sem számít. És ez az érzés végig kísérte az egész estét. Hogy nem számít, nem érdekes. Hogy kiállnék a vonat elé és nézném hogy jön és nem jutna eszembe hogy félre kell állni. Mert nem számít. Jöjjön. Majd elmegy. Ég a ház? Égjen. Kit érdekel? Nehéz igazán megfogalmazni mi van ilyenkor az ember fejében, de számomra olyan volt mintha kívülről, mármint magamon kívülről szemlélnék mindent. Közömbösen és érdektelenül. Hogy mindegy mi lesz egyszerűen nem érdekes. Én csak nézek ki a fejemből és pont leszarom.