2024. június 3., hétfő

Skócia 3. nap - Edinburgh Castle - Royal Mile

 Ezen a napon az Edinburgh kastély illetve ennek a bejáratánál nyíló Royal Mile (a helyi Váci utca) megnézése volt a tervben. A nehezítés mindjárt ott kezdődött, hogy a kastélynak nincs saját parkolója, így jó húsz perc séta és úgy 2-3 emeletnyi lépcső után jutottunk el a vár bejáratához. Némi sorban állás után sikerült is bejutni, mindjárt kiderült hogy az egész terület az itteni macskakő szerűséggel van burkolva ami ugye praktikus mert jól bírja az évszázadokat, járni rajta legalábbis nekünk viszont kínzás számba megy. Az egész hely amúgy is nem túl rokkant barát, szóval mozgásszervi problémákkal nem praktikus. Így nem is jutottunk be végül az épületekbe, mert nem kívántunk további lépcsőzést csak kívülről néztünk körül, lévén tartalékolni kellett az erőt a nap további részére is. A neten nézelődve rájöttem, hogy annyira nem vesztettünk sokat lévén ez a kastély is mint a többi eléggé üres, berendezés nincs túl sok bennük. Illetve itt se lehet mindenhol korlátlanul fotózni. Szóval amit láttunk:

Itt kétoldalt valami lelátó szerűséget építenek éppen.







 
Ez után sétáltuk végig a Royal Mile-t. Ez lényegében egy turistákra szakosodott utca ajándék boltokkal, whiskey boltokkal, éttermekkel stb.Tömeg itt is van rendesen. :))





Közben beültünk ebédelni is itt egy helyre, utána elmentünk a kard boltba kardot venni, persze végül üres kézzel távoztunk.. :))) 





Nincsenek megjegyzések: